Ugrás a tartalomra

Mi történne egy miskolci vegyi baleset esetén?

Létrehozva
Pénteken ezúttal azért ült össze az operatív törzs a MIÖR központjában, hogy modellezzék: egy szimulált vegyi baleset esetén kinek milyen feladatai vannak. A védelmi gyakorlat során elhangzott: Miskolc felkészült egy ilyen eseményre, gyors és hatékony intézkedéseket tudnak hozni, és biztosított a hatékony információáramlás is.
Kép

A védelmi gyakorlat során azt feltételezték, hogy a diósgyőri tejgyárban – egy baleset miatt – megreped egy ammóniát tartalmazó tartály (a veszélyes anyagot technológiai hűtésre használják, körülbelül 8 tonna van belőle az üzemben). A szél a Diósgyőri Gimnázium és a lakóövezet felé fújja a levegőbe került gázfelhőt. Az üzemben azonnal megkezdik a veszély elhárítását, de a városi intézményeknek, cégeknek is intézkedniük kell a lakosság védelmének érdekében. Becslések szerint legalább 1000-1500 főt érintene egy ilyen havária.

Az első lépés a lakosság értesítése; tájékoztatni kell őket arról, hogy zárkózzanak be otthon, illetve, amennyiben szükséges, a kitelepítés részleteiről – mondta el érdeklődésünkre Miskolc közbiztonsági referense. Alföldi Attila hozzátette, ilyen esetekben a rendőrség és a rendészet lezárja a területet, az MVK buszokkal szállítja el védelmi pontokra a lakosságot, a katasztrófavédelem és a MIVÍZ munkatársai pedig azért felelnek, hogy a szennyvízrendszert lezárják, és a veszélyes anyagot elszállítsák.

Kép
Alföldi Attila: az első lépés a lakosság tájékoztatása ilyen veszélyhelyzetekben

– A katasztrófavédelmi törvény előírja, hogy minden évben gyakorlatot tartsunk a városban található veszélyes üzemekkel kapcsolatban. Most a tejgyár volt soron – mondta, hozzáfűzve, hogy az üzemben velük egy időben szintén modellezték, hogyan hárítanának el egy vegyi balesetet.

Fintor Gyula, a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség iparbiztonsági felügyelője szerint azért hasznosak a mostanihoz hasonló gyakorlatok, mert a szakértők szoros kapcsolatot alakíthatnak ki egymással, és veszélyhelyzet esetén mindenki pontosan tudni fogja, kinek mi a feladata. – Reméljük persze, hogy élesben azért nem kell majd kipróbálnunk – tette hozzá.

Preview Image
Fintor Gyula: reméljük, élesben nem kell kipróbálni a rendszert. | Mocsári László képgalériája

A Miskolci Önkormányzati Rendészet bármilyen szükséghelyzet esetén felkészült a feladatok végrehajtására – hangsúlyozta Vincze Csaba. A MIÖR vezetője elmondta, teljes személyi és vezetői állományukkal készen állnak, hogy segítsék a társszervek munkáját.

Az operatív törzs vezetőjeként a polgármester dönt ilyen veszélyhelyzetekben. Veres Pál a találkozón rámutatott: a város méretéből, földrajzi elhelyezkedéséből adódóan súlyos következményei lehetnének egy természeti, ipari jellegű katasztrófának.

Kép
Veres Pál: fontos, hogy felkészültek legyünk

– Éppen ezért nagyon fontos, hogy felkészültek legyünk. Ez az év egyébként is arról szól, hogy rendkívüli helyzeteket kell megoldanunk. Nagyon fontos tehát a város és lakói számára, hogy a szakemberek gyorsan, és a lehető leghatékonyabban tudjanak reagálni a havária helyzetekre – emelte ki a városvezető.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.