Ugrás a tartalomra

A Microsoft törölte az arcképgyűjtő adatbázisát

Létrehozva
A Microsoft amerikai információtechnológiai óriásvállalat titokban törölte az egyik adatbázisát, amely több mint tízmillió képet tartalmazott mintegy százezer személyről – jelentette pénteken az amerikai sajtó.
Kép

A MS Celebnek is hívott adatbázist az internetről gyűjtötték össze kereső motorok segítségével a Creativ Commons program engedélyével. Ez utóbbi tudományos kutatások számára teszi lehetővé a képek és videók használatát.

Kép

A CNET közösségi oldal ismertetése szerint a MS Celeb volt a világon a legnagyobb arcfelismerő adatbázis, és a képeket a tulajdonosok tudta nélkül gyűjtötték össze. A jelentés szerint az adatbázist arcfelismerő rendszerek fejlesztéséhez használták világszerte, és katonai kutatók is hozzáférhettek.

A Microsoft a londoni  Financial Times-nak azt mondta, hogy az adatbázist akadémiai célokra szánták, és már nincs a cégnél az az alkalmazott, aki a működéséért felelt. A vállalat azt állítja, hogy már egy ideje fellépett az arcfelismerő programok fokozott ellenőrzéséért és használatuk szabályozásáért, hogy ne lehessen visszaélni velük.

Ez is érdekelhet

Már 231 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok
Világ
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint.
Dániában játszanak
VilágSport
A magyar serdülő jégkorong válogatott huszonármas kerettel utazott el az aalborgi tornára.
ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét
Világ
Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
Augusztustól szigorodnak a termékcsomagolási előírások
VilágBelföldGazdaságEgészségKörnyezet
A rendelkezés a környezetvédelem szempontjait veszi figyelembe, és minden egyes élelmiszerre vonatkozik majd.