A Tetemvár meghatározó épülete. Már 1637-ben is templom állt e helyen. Nem uralkodik, hanem tiszteletet parancsolóan magasodik elegáns tornyával, míves gerendáival, zsindelyes fedelével az őt körülvevő fák között. Sok, örök pihenőre tért miskolci álmát vigyázza beszédes némaságban. Ha valaki hasonlót akar látni, hát nagyon messzire kell utaznia, túl a határon, Erdély apró falvaiban találja meg e templom testvéreit. A hasonlóság oka pedig nem más, mint az, hogy aki a miskolciak szépséges templomát építette, abból a világból érkezett, s magával hozta mindazt, amit gyerekfejjel látott. A fatornyos templomok hangulatát, a fa szeretetét, az ember tiszteletét.
Szeghalmy Bálint maga is hitét gyakorló református ember volt, aki kellő alázattal és szeretettel bánt a fával. Építészként az erdélyi motívumok, az íves, szépen megmunkált szerkezetek híve volt, akitől távol állt mindenféle cifra hivalkodás. Maga is azt vallotta, hogy isten házát csak az tudja megépíteni, aki maga is vallásgyakorló ember. Egy református templomnak egyszerre kell szólnia a szeretetről és a tiszteletről, a múltról és a jövőről. Nagyon boldog volt, amikor a miskolciak őt választották meg a város főmérnökének. Szerette ezt a várost, mert befogadták őt, és mert úgy érezte, jóféle emberek lakják ezt a vidéket. Gyorsan „megtanulta az itt élők gondolkodását”, és igyekezett javaslataival, városrendezési terveivel átláthatóbbá, szervezhetőbbé tenni számukra városukat. Csak egyetlen szomorúsága volt, hogy beosztása miatt itthon nem tervezhetett, más városoknak tervezte jobbnál jobb, szebbnél szebb épületeit.
Egyszer aztán mellé szegődött a szerencse. A tetemvári deszkatemplom annyira elkorhadt, hogy szükségessé vált az elbontása és helyére új fatemplom felépítése. A reformátusok pályázatot írtak ki a templom terveinek elkészítésére. Szeghalmy Bálint gondolt egyet, és maga is beadott két tervet. Egyiket saját, másikat budapesti építész barátja nevén. Miután a pályázat jeligés volt, a tervezők személye csak az eredmény kihirdetésekor, a pályázathoz csatolt zárt borítékok felbontása után derült ki. Szeghalmy Bálint saját nevén beadott pályázata nem nyert, viszont az a terve, melyet barátja, vitéz Hercegh Zsigmond nevén adott be, elnyerte a bírálók tetszését. A régi templomtól a hívek 1937. szeptember 11-én búcsúztak el, és egy évvel később, szintén egy szeptemberi napon már új templomukat avatták. Az igazi tervező kiléte csak a felszentelés után derült ki. Persze senki sem bánta, mert a templomnak csodájára jártak akkoriban, a főmérnök pedig nagy tiszteletnek örvendett a gyülekezetben.
A templom túlélt egy világháborút, de nem élte túl egy bomlott elme értelmetlen gyújtogatását. A miskolci reformátusok és az egész város szeretett temploma 1997. december 4-ére virradó éjjel leégett. Az újjáépítés országos összefogással, a kormány, erdélyi közösségek, művészek, vállalkozók és sok civil támogatásával egy év alatt megvalósult. A terveket Puskás Péter készítette, az építkezést Simon Gábor építész vezette. A belső díszítést Rudolf Mihály irányításával, mások mellett, helyi művészek végezték.
Abban az időben a körzet országgyűlési képviselője voltam. Megdöbbentem, amikor a gyülekezet lelkésze közölte velem a szomorú hírt. Gondolkodtam, hogyan segíthetném a templom újjáépítését. Úgy döntöttem, megpróbálom zenész barátaimat megkérni arra, hogy lépjenek fel azon a jótékonysági koncerten, melyet a városi sportcsarnokba szervezek. Minden művész, akiket megkerestem, azonnal vállalta a fellépést, és tiszteletdíjaikat a templom építésére ajánlották fel. Koncz Zsuzsának, Bródy Jánosnak, Tolcsvay Lászlónak, Bornai Tibornak, a Republic zenekarnak és az országgyűlés Szenátorok kórusának közös koncertjére olyan sokan váltottak jegyet, amennyi embert együtt még soha sem látott a miskolci sportcsarnok. December 30-án, több mint négyórás koncert végén miskolciak ezrei gyújtották meg a teremben az összefogás és az összetartozás szimbolikus jeleit, és együtt énekelték Bródy János örök érvényű gondolatait. Politikusi pályám egyik legfelemelőbb pillanata volt. Mint ahogy az a nap is, amikor újra megszólalt a harang, hirdetve az összefogás és teremtés erejét. A templomtól a Petőfi tér felé vezető lépcsőn lefelé ballagva arra gondoltam, hogy igaza volt apámnak, jó ez a város.
Ezen a helyen 1698-tól templom állt, ám fából készült, így gyakran leégett. A reformátusoknak már a 17. századtól kezdve volt ravatalozójuk, majd templomuk a tetemvári temetőben. Fatemplom épült 1724-ben, majd 1874-ben készült el az a kereszt alaprajzú épület, amely a jelenleginek közvetlen elődje volt. Ennek romlása miatt írtak ki pályázatot új templom építésére, amelyet Szeghalmi Bálint, Miskolc akkori főépítésze nyert meg. Az ő tervei alapján épült fel a Deszkatemplom 1938-ban. A neves főmérnök 1963-ban halt meg a németországi Deggendorfban. 2000. október 29-én a város hazahozta Szeghalmy Bálint és felesége hamvait, és a Deszkatemplom kertjében helyezték örök nyugalomra.
