Elhúzódnak a MIHŐ Kft. helyreállítási munkálatai a Középszeren – erre több olvasónk is felhívta a figyelmet. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Középszer 7-9. szám alatti társasház előtti szakaszon még augusztus végén kezdett hibajavítási munkálatokat a helyi távhőszolgáltató. A több mint negyvenéves vezeték javítása nem volt egyszerű: a munkaterület feltárása után ugyanis kiderült, hogy egy olyan szerelvény törése okozta a problémát, amilyet már nem gyártanak, így helyettesítő vezetékszakaszt kellett készítettnie a cégnek.
Ennek beépítése szeptember közepén történt meg, a helyreállítási munkálatok pedig még azért nem fejeződtek be, mert a MIHŐ talált még egy problémás vezetékszakaszt – tudtuk meg a cég szolgáltatási igazgatójától.
- A területen két helyen bontottuk meg az úttestet, hogy hozzáférjünk a vezetékhez. Az egyik oldalon már teljesen befejeződtek a munkálatok, itt a következő napokban be is fejeződik a helyreállítás. A másik területen viszont találtak a munkatársaim egy olyan öreg szakaszt, ami ugyan még nem lyukadt ki, de indokolt volt a cseréje annak érdekében, hogy nehogy a téli fűtési időszakban kelljen majd emiatt a probléma miatt megállni. Az alkatrészt a következő hetekben gyártják le, annak beépítse után pedig ezt a munkaterületet is helyreállítjuk – mondta el Kovács Tamás.
Arról szintén írtunk, hogy az augusztus végi vezetéklyukadást követően a Középszer 7-9 szám alatti társasház több pincéje is beázott. A szolgáltatási igazgató kiemelte, az eset kapcsán eddig négy lakó és a társasház is jelezte kárigényét a biztosítója felé. „Jelenleg a kárszakértő dolgozik, és amennyiben megállapítja, hogy a kárt a MIHŐ műszaki hibája okozta, a cég biztosítója rendezni fogja a kártérítést a lakókkal és a társasházzal” – tette hozzá.
Az időjárási előrejelzések szerint szerdától lehűl a levegő és hűvös idővel érkezik meg az igazi ősz. Megtudtuk, a MIHŐ már megkezdte a felkészülést a fűtési rendszer indítására. „Annak érdekében, hogy szerdán el tudjuk indítani a lakóközösségekkel kötött megállapodások alapján a távfűtést, már a kedd délutáni órákban megkezdjük a rendszer felfűtését, hogy szerda délutánra már melegek lehessenek a radiátorok” – zárta Kovács Tamás.
MIHŐ: Elhúzódik a helyreállítás a Középszeren
Létrehozva
A korábban meghibásodott, majd feltárt öreg távhővezetéken egy korábban nem látható hibát észleltek, amit szintén kijavítanak, még mielőtt a hideg idő beköszöntene.
Ez is érdekelhet
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.