Ugrás a tartalomra

Szerda délután állt helyre a melegvízszolgáltatás a Középszeren

Létrehozva
A szolgáltató munkatársai kedd reggel óta folyamatosan dolgoztak a sérült szakasz javításán.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Szerdán délutánra fejeződött be annak az úttest alatt futó távhővezetéknek a javítása, ami a Középszer 7-9. szám előtti szakaszán tört el. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a hiba elhárítását kedden a reggeli órákban kezdték meg, ekkor zárták ki melegvízszolgáltatást az érintett körülbelül 2400 lakásban. 

A MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársa a minap.hu-nak elmondta, a több mint negyvenéves, elöregedett vezeték meghibásodását még augusztus utolsó napjaiban észlelték, a javítás előkészítését pedig azonnal megkezdték. 

- Először is értesítettük a megbízott kivitelezőnket, ugyanis a MIHŐ-nél több mint tíz éves gyakorlat, hogy a hibaelhárításokhoz kapcsolódó földmunkákat közbeszerzési eljárás keretében megbízott vállalkozó végzi. A cég a helyszínen feltárta a munkaterületet, ezt követően munkatársaim azzal szembesültek, hogy egy olyan szerelvény törése okozza a problémát, melyet már nem gyártanak – kezdte Bernáthné Barczi Judit.

A MIHŐ ezt követően felvette a kapcsolatot a jelenlegi csőanyag-beszállítójával, és megbízták azzal, hogy gyártsa le a helyettesítő szerelvényt, ez viszont hosszabb időbe telt. A kialakult helyzet miatt a MIHŐ-nek két választási lehetősége volt. „Egyik lehetőségünk az volt, hogy azonnal kizárjuk a törött vezetéket, ezáltal az Avas teljes egyes ütemében elzárjuk a melegvizet egészen addig, amíg a helyettesítési szerelvény el nem készült" – hangsúlyozta a főmunkatárs.

Kép

Illetve dönthettek úgy is, hogy a javítás megkezdéséig a hibás vezetékszakaszon üzemelnek tovább. Bernáthné Barczi Judit azt mondta, az utóbbi lehetőséget választották, hiszen ez kedvezőbb volt a fogyasztók számára, vagyis volt melegvíz a lakásokban.

- Miután a gyártó jelezte, hogy keddre elkészíti és le is szállítja a szerelvényt, kollégáim előkészültek a hibaelhárításhoz. Ennek részeként kedden reggel nyolc órakor kizárták a melegvízszolgáltatást, leürítették a szakaszt, jelenleg az új szerelvény beépítése zajlik, ami után a késő délutáni órákban remélhetőleg már minden érintett lakásban lesz újra melegvíz – tette hozzá a délelőtti órákban a főmunkatárs.

Délután aztán közleményben jelezte a MIHŐ, hogy szerdán 16.00 órakor valóban helyreállt a melegvízszolgáltatás az érintett háztartásokban. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Prima-gála a Nagyszínházban III.
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcGazdaságKultúraTudomány
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombat este hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.