Az esemény házigazdája címvédőként a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. volt. A kétnapos országos versenyen hét távhőszolgáltató csapata vett részt. A rendezvény célja a közösségépítés, a jó gyakorlatok átadása és a munka színvonalának fejlesztése.
– A mindennapi életben magának a fogyasztónak van a legnagyobb haszna a versenyből, hiszen amikor valamilyen módon kapcsolatba kerül az ügyfélszolgálatainkkal, akkor egy sokkal jobb tudásanyaggal rendelkező ügyintézővel kerül kapcsolatba, aki reményeink szerint nagyobb megelégedésekkel tudja kiszolgálni az ő igényeit – mondta Korózs András, a MIHŐ Kft. ügyvezetője.
A zsűri szakmai, kommunikációs és sok más szempont alapján értékelte a résztvevőket. A verseny szakmai projektvezetője szerint nem könnyű olyan nehézségű tudáspróbát készíteni, ahol megmérettetnek a különbségek, de mégsem túl nagy a kihívás.
– Szerintem sikerült olyan feladatsort összeállítani a bizottságnak, amely örömet is adott a versenyzőknek. A viadalnak talán feladata is az, hogy ilyenkor felfrissítsük a tudásunkat – emelte ki Kocsis Tóth Ildikó, a verseny szakmai projektvezetője.
Idén a győztes a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. hármasa lett a FŐTÁV és a szegediek csapata előtt. A közönségdíjat a Miskolc Holding Zrt. ajánlotta fel, ezt az elismerést a szombathelyiek vihették haza.
A MIHŐ rendezte az Ügyfélszolgálatok II. rangadóját
Létrehozva
Második alkalommal rendezték meg a héten a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok rangadóját.
Ez is érdekelhet
25 éve a Miskolci Egyetemen – jubileumot ünnepel az Egészségtudományi Kar
Szakmai konferenciával, megemlékezésekkel és hagyományőrző eseményekkel ünnepelte negyedszázados jubileumát a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara. Az egy napon át tartó eseménysorozat nemcsak a miskolci felsőfokú egészségtudományi képzés elmúlt huszonöt évének mérföldköveit foglalta keretbe, hanem az észak-magyarországi régió egészségügyi és védőnőképzésének múltja előtt is tisztelgett.
Egy nap alatt több mint 500 üzleti tárgyalás a BOKIK-ban
Több mint 200 szakember vett részt az Észak-magyarországi Beszállítói Fórumon, amelynek keretében 11 meghatározó vállalat képviselőivel tárgyalhatnak a kis- és középvállalkozások. A rendezvénynek október 14-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székháza adott otthont.
Két érem a háromtusa országos bajnokságról
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.
Bővül a város térfigyelő kamerarendszere
A település közbiztonságának erősítése, a közterületek biztonságának fenntartása és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében tovább bővül a város közterületi térfigyelő kamerarendszere.