Ugrás a tartalomra

Milliókkal távoztak volna a holding korábbi vezetői

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. április 27. kedd 19:27
Pálffy Kinga harminchárom, Szélyes Domokos pedig ötvenmillióval jutalmazta volna meg saját magának a több éves munkáját. A város jelenlegi vezetése szerint jogszerűtlen volt mindkét felmondás, ezért aztán a prémium sem járt.
A Miskolc Holding épülete a Petőfi utcán. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

Az elsőfokú bírósági ítélet értelmében húszmillió forintot kell visszafizetnie Pálffy Kingának, a Miskolc Holding Zrt. korábbi igazgatójának abból a harminchárom millióból, amivel a 2019 októberi önkormányzati választást követő napokban távozott, kihasználva az átadás-átvétel közötti interregnumot.

Az, hogy Pálffy a felmondását követően többmilliós jutalmat fizettetett ki magának, csak a Miskolc Holding átvilágítása közben derült ki. Ezt már a 2019. októbere után felállt új város- és holdingvezetés rendelte el. Az ügyben először 2020 januárjában, a világjárvány kidobbanása előtti utolsó hetekben számolt be sajtótájékoztatón Simon Gábor a Velünk a Város frakcióvezetője és Badány Lajos frakcióvezető-helyettes.

A politikusok akkor elsősorban azt sérelmezték, hogy miközben az előző vezetés egy, a fizetésképtelenség határán egyensúlyozó vagyonkezelőt hagyott hátra, a távozó cégvezetők milliókat utaltak át maguknak. 

Pálffy Kinga


Nem csak Pálffy

Cégvezetők, merthogy Szélyes Domokos, korábbi vezérigazgató is hasonlóan járt el, a holding felügyelőbizottsága szerint Pálffyhoz hasonlóan ő is jogtalanul szüntette meg a munkaviszonyát, jogtalanul terjesztette elő a bruttó mintegy 50 millió forintos követelését. Ezt egyébként neki nem is fizették már ki, Simon Gábor korábbi nyilatkozata szerint azért, mert a jogellenes felmondás miatt a Miskolc Holding egy forinttal sem tartozik Szélyesnek. Sőt, a volt vezérigazgató tartozik a városi vagyonkezelőnek mintegy 13 millió forinttal. 

Tavaly májusban aztán azt is nyilvánosságra hozta a jelenleg Miskolcot vezető koalíció, hogy nagyon úgy fest, hogy Szélyes prémiumkifizetésének érdekében okiratokat hamisított a korábbi Holding-vezetés. A Szopkó Tibor önkormányzati képviselő és ugyancsak Simon Gábor által tartott sajtótájékoztatón elhangzott, 2017. május 10-ére visszadátumozott határozatokban döntött arról Pálffy Kinga, Szélyes Domokos és Vécsi György, hogy 5 éven belül rendezni kell a tagvállalati vezetők 2014-15-ös ki nem fizetett prémiumát. 

Szélyes Domokos (jobbra) egy korábbi felvételünkön. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László


"Kifelejtették"

A vissza dátumozás tényét a Holding informatikai rendszerének automatikus mentései rögzítették, ezek szerint a visszadátumozott okiratot a választások előtt nem sokkal, 2019. augusztus 31-én hozták létre. Csakhogy akadt egy kis bökkenő: a korábbi vezetők a választások után észrevették, hogy Szélyes kimaradt a kedvezményezettek köréből, ő ugyanis 2017. májusában már nem volt tagvállalat-vezető. Ezért, hogy megoldják a problémát, több évre visszamenőleg meghamisították a jegyzőkönyvet.  

Az ügyben az önkormányzat hamis magánokirat felhasználásának vétsége és csalás bűntett miatt feljelentést tett. Korábbi cikkünkben azt is leírtuk: az ügyben annak idején kerestük Szélyes Domokost is nem kívánt interjút adni az ügyben. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke