Ugrás a tartalomra

Minap-indító (2024.08.21.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. augusztus 21. szerda 07:48
Szerdán hidegfront érkezik, csütörtökre átmenetileg a délkeleti, keleti tájakon is mérséklődik, sőt a legtöbb helyen meg is szűnik a hőség.
Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint ma hidegfront vonul át felettünk, így a fátyolfelhőzet mellett időszakosan erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Délelőtt a Dunántúlon kevés helyen, majd délutántól a Dunától keletre többfelé is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megélénkül, elsősorban a Dunántúlon nagy területen meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 34 fok között valószínű, de helyenként a Tiszántúlon egy-két fokkal melegebb is lehet. Késő estére 19 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Orvosmeteorológia

Hideg fronthatásra számíthatunk. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. A reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet. Tartós álmosságérzés jelentkezhet - olvasható a HumgaroMet Zrt. honlapján.

Levegőminőség

Miskolc teljes területén jó a levegő minősége a PM Monitoring hálózat által mért adatok szerint.

Útinform

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. reggeli információi alapján a fák gallyazása miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lépett életbe a Dr. Antall József parkban szerda reggel 6 órától, amely 23-án (péntek) 18 óráig tart. 

Ebben az időszakban a területet a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai biztosítják majd. Az arra közlekedőket arra kérik, hogy a lezárás idején a Dr. Antall József park megkerülésével közlekedjenek.
Közlekedési információk a reggeli órákban:

Andor u. 54
Alföldi u. - Csokonai V.M. u. kereszteződés
Asztalos u. 15
Aradi u.-Zilahi u. kereszteződés
Balogh Á. u. 26.,
Bagoly u. 11.,
Balassi u. 12
Bartók Béla u. 39
Bükkszentlászló, Fő u. 7
Csokonai V.M. u.6
Csokonai V.M. u. 90
Derkovits u. 11
Derkovits u. 13
Enyedi u.-Tavasz u. kereszteződés
Erzsébet sétány 59-61
Forrásvölgy u. - Pilis S. u. kereszteződés
Forrásvölgy u. 42
Forrásvölgy u. – Börzsöny u. kereszteződés
Győri kapu 140
Harkály u. 2
Honvéd u. 16
Hóvirág u.-Baráthegyalja u. sarok
József A u.53
Kaffka M. u. – Vizirózsa u. kereszteződés
Karinthy u. 37
Kassai u. 24
Kassai u.32
Kázmér u. 12
Kisfaludy K. u. 44
Kondor Béla u. 2
Latorca u. 20.,
Majláth I. u. – Körmöci u. kereszteződés
Nagy Lajos király u. 3
Nagyszebeni u. 15
Negyvennyolcas u. 21
Pléh S. u. 17
Réz u.8
Soltész N. K. u.– Vörösmarty M. u. kereszteződésben
Soltész N. K. u. - Bors vezér u. kereszteződés
Sütő J. u. 1
Szigligeti tér – Lévay u. kereszteződésben
Temesvári u. 27
Testvérvárosok útja 12
Tóth Pál u. 10
Zrínyi I u. -Budai u. kereszteződés

Horoszkóp

Kos

Szinte sugárzol, és az emberek nem fognak tudni figyelmen kívül hagyni. Remek nap ez arra, hogy érvelj valami mellett, és nem kell aggódnod, mindenki rád fog figyelni. Használd ki a meggyőzőerődet, sokat profitálhatsz belőle.  

Bika  

Magasröptű beszélgetéseket folytathatsz a környezeteddel. Olyan dolgokat hallhatsz ma, amelyek felkeltik az érdeklődésed. A beszélgetések hatással lehetnek a jövődre, ezért érdemes lesz nyitottan hozzáállnod a dolgokhoz. 

Ikrek

Ez a te napod van, szóval élvezd ki! Merj boldog és vidám lenni, ne aggódj amiatt, hogy mindez átmeneti. Figyeld meg, mindenkitől dicséretet, elismerést kapsz, de akár még ajándékot is. Ma folyton kedveskedni próbálnak neked az emberek. 

Rák

Ha továbbra is mindennek a negatív oldalát látod, akkor valószínű, hogy mások csak a te negatív oldaladat fogják észlelni. Éppen ezért itt az ideje, hogy változtass, mielőtt elkezded felvenni a környezetedben lévő emberek negatív mintáit.

Oroszlán

Könnyed, békés, de vidám hangulatban vagy ma. Kedvet kapsz a felfedezéshez, a kalandozáshoz. Pár azonban megpróbálhatnak lehúzni a kritikájukkal, ezt azonban nem szabad hagynod. Ha folyton rájuk hallgatnál, sok élménytől fosztanád meg magad. 

Szűz

Itt az ideje fejest ugrani a kalandokba, amelyek ma várnak rád. Ne hagyd, hogy a környezeted eltántorítson téged. Ugyanakkor a mai napon a karrierben, és az üzletben megéri kockáztatni. A bátorságod kifizetődőnek bizonyul, és sokat nyerhetsz vele!

Mérleg

Úgy érzed, ma bármire képes vagy, és ehhez csak ki kell használnod a lehetőségeidet. Megcsapnak a közelgő kalandok szelei, itt az ideje, hogy tegyél valamit, és belevágj az ismeretlenbe, nem fogod megbánni! 

Skorpió

Mondják, hogy jó tett helyébe jót várj, valamint azt is: a jó, elnyeri a méltó jutalmát. Nos, ez történik ma veled is. Valaki, akinek korábban szívességet tettél, vagy kérés nélkül segítettél, elhalmoz téged a hálájával, amit nagylelkűen és gálánsan fog tenni. Élvezd!

Nyilas

Rossz hír, ez nem a te napod lesz, bármi fogsz, azt érzed, akadályba ütköztél. Azonban nem csupán a karriered esetében vetődik ez fel, mivel a párkapcsolatodban is egyre több nehézséggel szembesülsz. Sajnos nem tudsz mást tenni, mint türelmesen várni, amíg a viharfelhők elvonulnak. 

Bak

Van, vagy talán volt egy álmod, elképzelésed, amivel kapcsolatban azt gondolod: úgysem fog összejönni. Olyan nagy vagy különleges, hogy lehetetlennek tartod a megvalósulását, és azt mondod: pláne velem nem történhet meg! Ennek fényében ma elég nagy meglepetés ér, mikor összejön ez a bizonyos dolog!

Vízöntő

Remek nap ez arra, hogy végre megvalósítsd az álmaid. Minden, ami eddig csak terv volt, most végre valósággá válik, és nincs olyan dolog, amit ne tudnál elérni. Itt az ideje, hogy elkezdj cselekedni, izgalmas időszak kezdődhet az életedben.

Halak

Ne aggódj, ha a dolgok nem a terveid szerint alakulnak. Bölcsen teszed, ha ma nem erőltetsz semmit. Inkább csinálj valamit, amit még soha! Tökéletes ez a nap a kalandokhoz, az új dolgok kipróbálásához. Nem kell mást tenned, mint kezdeményezni, és kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. 

Forrás: elle.hu

További hírek

Olvasnivaló