Szinva Irodalmi Díjat kapott június 11-én, szerdán délután, a MAB Székházban Nádasdy Ádám író, költő, műfordító, Szilágyi Márton irodalomtörténésszel közösen. A díjátadóról korábban már beszámoltunk. Az ünnepséget követően Csehy Zoltán költő, műfordító, kritikus beszélgetett az íróval. A díjazott stábunknak előzetesen elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek éli meg a kitüntetést, mert ezzel valóban írásművészetét ismerték el.
„Távlati terveim nincsenek az esszé és novellaírás terén, bár nálam sosem lehet tudni, hogy mikor kezdek valami újba. Nem régen jelent meg a Londoni levelek című esszékötetem. A novellák azonban kitalált történetek, amelyben a figurákat különböző alakokból kombinálja össze az író. Nekem ehhez az élményanyagot a szerelmi életem adta, így kisebbségi irodalom lett belőle” – árulta el Nádasdy Ádám író.
Másfélét akart írni
„Korábban, amikor színre léptem költőként is, Tandori Dezső és Pilinszky János volt a legnépszerűbb, akit nagyon sokra tartottam. Viszont úgy éreztem, hogy a modernitáshoz kevés közöm van, de a dalok jöttek belőlem. Ez még az útkeresés időszaka volt és azért is nyúltam a dalhoz, mert más nem foglalkozott vele. Mostanra azonban a dalt, mint könnyed költészeti műfajt elengedtem és egy új korszakom kezdődött. Ha lehet ilyet mondani, kidaloltam magam és kesernyésebb irányba fordultam” – osztotta meg.
„A versek kapcsán, pedig mint a mezők lilioma, csak úgy írom a magamét és nem foglalkozom a szabályokkal, hiszen nem végeztem magyar szakot. Az első kötetem első verse - A lépcsős utcán lefelé - úgy kezdődik, hogy „Ó, hogy kirúgott.” Margócsy István barátom, kiváló kritikus azt mondta nekem, hogy manapság nem lehet Ó-val kezdeni verset, bár én szoktam használni ezt a szócskát. Az viszont nem jellemző rám, hogy barokkos metaforákat alkalmaznék. Ennek az az oka, hogy úgy érzem, a pátosz nagyon kiment a divatból, ezért érdemes azt iróniával, szatírával elegyíteni” – részletezte a költő.
Kesernyésebb hangvétel
Elmondta, hogy ő maga úgy lett Shakespeare-fordító, hogy a színházak, rendezők részéről – akik a megrendelői - erre mutatkozott igény. Sokszor látta, ahogy William Shakespeare mesterien tudta a nagyon patetikusat, tragikusat és szívbe markolót vegyíteni a humorossal, néha a szatirikussal. Példaként a Hamletet említette, ahol a sírásók viccelődését lehet olvasni az utolsó jelenet előtt. Véleménye szerint a francia klasszicista drámaírók Pierre Corneille és Jean Racine műveit azért játsszák ritkábban, mert ők ebben ellenvéleményen voltak és igyekeztek tiszta műfajokat teremteni.
„A Rómeó és Júlia kapcsán amiatt kértek tőlem egy új fordítást, mert a rendező úgy gondolta, hogy az eredeti darab kesernyésebben van megírva, mint, ahogy azt eddig Kosztolányi Dezső, vagy Mészöly Dezső lefordította. Bár nem nyitottam ki az előző Mészöly-féle fordítást, de rendszeresen olvastam egyéb munkáit, hogy én valami mást és másképpen csináljak” – fejtette ki.
Büszke Dante-fordítására is
Hozzátette, hogy Oscar Wilde-ot és Bernard Shaw-t is fordít, de mindig a színházak megrendelésére. Az ő fordításai a manapság jellemző kosztüm nélküli színjátszáshoz igazodnak.
- Jelenleg egyébként éppen egy Shakespeare vígjáték A windsori víg nők lefordításán dolgozom a budapesti Vígszínház számára. Visszatekintve azonban talán a Dante: Isteni színjáték fordításomra vagyok a legbüszkébb – emelte ki később riporterünknek az író.
