Ugrás a tartalomra

„Mindent bepótolunk" – a miskolci állatkertet sem hagyták ki a látogatók az újranyitásnál

Létrehozva
Szombaton nyitotta meg kapuit a Miskolci Állatkert és Kultúrpark a vendégek előtt. Az intézmény védettségi igazolványt kért, de maszkra a szabadtéren már nem volt szükség.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

A pandémia ellenére is több mint nyolcvanezer látogatót fogadtak 2020-ban. Vágvölgyi Richárd családjával érkezett a vadasparkba. – Örültünk annak, hogy végre kinyílt a világ, mert már nagyon bezárva éreztük magunkat. Eddig semmit nem látogathattunk, de most majd mindent bepótolunk. Tervezünk beülni moziba, étterembe, mindenhova, ahova lehet a védettségi igazolvánnyal. 

Péter Marcell nagyon jól érezte magát az állatkertben. – Teknőst, kígyót, szőrös pókokat láttunk eddig, de nekem most ezek a visszabeszélő papagájok tetszenek a legjobban, mert annyira aranyosak. 

A létesítmény új fogadóközponttal és bemutatóházzal bővült. A tavaly indult, több mint 400 millió forintos fejlesztés következtében megújult a kapu és a jegypénztár, ezzel új arculatot kapott az intézmény. Továbbá új állatfajok kerülnek majd az 1983-ban megnyitott vadasparkba, ahol eleinte a Bükk élővilágát akarták bemutatni. Mára már barnamedve és tigris is lakója az állatkertnek, ahova hamarosan oroszlánok is kerülnek. Nekik és egyéb sivatagi állatfajoknak készítették elő a Száhel-házat, hogy egyre bővítsék az ide látogatók ismereteit.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.