Ugrás a tartalomra

Miskolc is hozzájárult a rekordhoz - több ezren vízipisztoly-csatáztak egy időben

Létrehozva
Közel negyven magyar fürdőben indult vízipisztoly-csata szombaton, ezrek választották ezt a szórakozást.
Kép
Fotók: Mocsári László

Harminchét magyarországi fürdőben, 5900-an gondolták úgy, hogy a szombati napot nemcsak csendes fürdőzéssel, de vízipisztolycsatával töltik.

Idén elsőként kapcsolódtak össze online a helyszínek, volt, ahol egy kivetítőn is követhették a fürdőzők a többi helyszínen folyó eseményeket.

Kép

Nem kizárólag a résztvevők számát illetően született rekord, hanem az egy helyszínen megjelentek terén is: Hajdúszoboszlón ugyanis ezerkétszáznál is többen gyűltek össze.

Az országos akcióhoz a miskolci strandok is csatlakoztak, fotóink a Selyemréti Strandfürdőben készültek.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.