Ugrás a tartalomra

Miskolc költségvetéséről pro és kontra

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 24. hétfő 15:38
Rekordszámú, összesen 134 módosító indítványt nyújtott be a költségvetési tervezethez a miskolci Fidesz-KDNP frakció hétfőn. Vezetőik szerint ezek számos fejlesztést, kisebb nagyobb beruházást tartalmaznak, összesen 1,4 milliárd forint értékben. Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője úgy reagált: valódi építkezésekre van szükség, és több terület kap plusz forrást az idei költségvetésből.
Miskolc közgyűlése február 27-én, csütörtökön tárgyalja a város 2020-as költségvetését. (Fotó: Minap-archív)

„Ambiciózus Miskolcnak ambiciózus költségvetése kell, hogy legyen” címmel tartott sajtótájékoztatót hétfőn a Fidesz-KDNP városi képviselőcsoportja. A Szent István téren dr. Alakszai Zoltán kifejtette, meglátásuk szerint a „beruházások, fejlesztések nélküli költségvetési tervezet” azt fogja eredményezni, hogy Miskolc letér a gyarapodó, fejlődő pályáról.
– Komoly célokat kell kitűzni. Ma rekordszámú, összesen 134 módosító indítványt nyújtottunk be. A rendszerváltás óta sem Miskolcon, sem pedig Magyarországon nem készült ennyi módosító indítvány egy önkormányzati költségvetéshez – mondta a Fidesz frakciójának vezetője.
- Mintegy 1,4 milliárd forint értékben számos olyan fejlesztést, kisebb és nagyobb beruházást szeretnének, amelyek lehetővé teszik, hogy Miskolc a fejlődés útján maradjon. Ez a tétel a kiadási főösszeg mintegy 3,5 százalékát teszi ki, ami ugyanakkor nem terheli meg a költségvetést, mert átrendezésről van szó. Szerintünk nagyon is reálisak, helyénvalók, és a lakosság igényeit tükröző módosító indítványok – tette hozzá Molnár Péter, a KDNP képviselőcsoportjának vezetője. Véleményük szerint az élsport, vagy a kultúra területén is kiigazításra szorul a költségvetés, legalább a tavalyi szintre szeretnék „felhozni” a főösszegeket.
Dr. Simon Gábor úgy reagált az elhangzottakra, hogy „A módosító indítványok mennyiségi rekordját a Fidesz KDNP megdöntötte, bár ilyen verseny nincs is. Felelős gazdálkodásban kellett volna brillírozni, ott viszont elhasaltak. A Fidesz-frakció az elmúlt években nem létező bevételeket tervezett be” a költségvetés összeállításánál. – Úgy viselkedtek, mint aki bemegy egy fodrászhoz, levágatja a haját, majd fizetés nélkül távozik – fogalmazott a Velünk a Város frakciójának vezetője.
Ennek pedig komoly következményei vannak, tette hozzá. – Az MVK-nál például elismerték, hogy a szolgáltatás mintegy 4,5 milliárd forint volt, ebből 500 milliót fizettek ki – utoljára egyébként 2015-ben –, azóta viszont nem állták a költségeket. Úgy kozmetikázták az adatokat, hogy papíron az egyensúlynak megfeleljen, azonban ez tartalmilag nem volt igaz – fejtette ki.
A városban közel 200 projekt van előkészítési, vagy megvalósítási stádiumban, mondta el dr. Simon Gábor. – A korábbi városvezetés alatt azt láttuk, hogy számos projekt szerepelt a költségvetésben, de ezeket többnyire nem végezték el. Mi nem ezt szeretnénk, valódi építkezésekre van szükség – emelte ki a frakcióvezető, hozzátéve: évek óta görgették maguk előtt a kifizetetlen számlákat, ami tízmilliárdos kötelezettségállománnyá vált mára.
A 2020-as, takarékos költségvetésben – sorolta dr. Simon Gábor – közel 1,5 milliárdos plusz forrást kap például a városüzemeltetés: ez érinti a közösségi közlekedést, és a közösségi terek rendbetételét is. De a szociális szféra egésze, az Egészségfejlesztési Intézet és a miskolci fürdők is több pénzt kapnak.
Miskolc közgyűlése február 27-én, csütörtökön tárgyalja a város 2020-as költségvetését.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!