Ugrás a tartalomra

Miskolci egyetemisták tervezhetik és építhetik a jövő energiatakarékos házait

minap.hu/Miskolc Tv
Utoljára módosítva
2019. július 24. szerda 15:13
2019 nyarán térségünkben elsőként Magyarország a házigazdája a kiemelt figyelemmel kísért, egyetemi csapatok között zajló nemzetközi versenynek, a Solar Decathlonnak. A megmérettetés tizennégy napjára – az ÉMI Szentendrei Ipari Parkba – csaknem 500 versenyző érkezett. A nemzetközi mezőnyben a Miskolci Egyetem hallgatói – két másik intézménnyel együttműködve – egy hetven négyzetméteres kockaházat terveztek és építettek meg, amely teljes mértékben önfenntartó.
Mocsári László képgalériája!

A tervezés másfél évig tartott, az építkezésre viszont csupán tizennégy napjuk volt a hallgatóknak. A Hungarian NEST+, vagyis Magyar FÉSZEK+ projektben a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Blidai Saad Dahland Egyetem hallgatói dolgoznak együtt. Projektjük a mintaház fejlesztésén túl annak zöld környezeti integrációjára és társadalmi beágyazódására is különös hangsúlyt fektet. E különleges egyveleg számos megoldási változatát és technológiai újítását dolgozták ki a projekt során, melynek köszönhetően a Hungarian Nest+ (Magyar Fészek+) projekt különböző változatai képesek valós megoldást adni a fenntartható, energiatudatos, ökológiai lábnyom nélküli humánus emberi létre.

Varga Ádám, a Miskolci Egyetem mesterszakos villamosmérnök hallgatója a Miskolc Televíziónak úgy nyilatkozott: – Egy oda-vissza órával mérjük az energiafogyasztásunkat és a visszatáplálásunkat, így amikor többlet energiatermelésünk van, akkor ezt vissza kiadjuk a hálózatra. Ezért a hálózat üzemeltetője fizetni fog nekünk. Illetve, amikor nekünk van szükségünk elektromos energiára, villamos energiára, akkor vételezünk a szolgáltatótól – részletezte a ház működési elvét.

Pintér Judit Mária, a Miskolci Egyetem adjunktusa, projekt menedzser kifejtette, integráltak beszédfelismerő modulokat, és integráltak egy képfelismerőt is. Másrészt energiahatékonyság mérő rendszert, amely adatokat gyűjt és a későbbiekben meg tudja becsülni a háztartásnak az adott fogyasztását, hogy egy adott időre mire lehet számítani és hogy elegendő lesz-e a termelt energia.

A megtervezett kockaház kulcsjellemzői:

- Venturi torony: lehetővé teszi az épület helyiségeinek passzív légcseréjét, nyári hűtését, téli benapozását.

- Mobil életterek: a ház szabadon kombinálható elemei minden típusú telepítési mód esetén, a különböző családméretekre, családstrukturális hiányosságokra reagálnak.

- Újrahasznosított anyagokból készített „okos” bútorok: beépítésükkel számtalan módon képes az épület új funkciók befogadására, megváltozott igények, családi struktúrák kiszolgálására.

- Az épületet vezérlő automatika: a megadott vezérlési instrukciók alapján egyszerre irányítja, figyeli és elemzi az épület működését és tanulja a különböző környezeti hatásokra a tulajdonos által generált válaszokat.

Innovatív technológiai megoldások:

- Beszédalapú érzelemfelismerés.

- Újrahasznosított anyagokból készített „okos” bútorok.

- A „Venturi átrium”-ban és a teraszon, illetve a naptérben elhelyezett élőflóra, mely a ház önfenntartó oxigénbázisa.

- Hármas rétegfelépítésű aktívtető.

- Mobil Naptér a déli oldalon, mely polikarbonát tolófalával télen szoláris burokként látja el energiával az épületet.

- Az épületben elhelyezett „okos” eszközök – amennyiben a tulaj igényli – egyetlen telefonos applikációról egyszerűen működtethetőek.

A Közönségdíjhoz a Facebookon versenyt hirdettek, amelyet a like-ok gyűjtésével lehet megnyerni. Az alábbi felületen segíthetjük like-jainkkal a Hungarian NEST+ projektet,  a SOMEshine csapat házát:

Buday-Malik Adrienn, az ÉMI Nonprofit Kft. fejlesztési igazgatója azt mondta: attól is speciális a magyar rendezésű verseny, hogy igyekeztek azokra az építészeti kihívásokra fókuszálni, amelyek az épített környezetünkben jelentkeznek és társadalmi méretű problémát jelentenek, így például a kockaházak energiahatékony felújítása, a panel ráépítés, a panelek élhetővé tétele vagy éppen a francia sorházak energiahatékonysági kérdése is szerepeltek a pályamunkák között.

A Miskolci Egyetem csapatát a városvezetés is támogatta, hiszen Miskolc évek óta elkötelezett a zöld és okos megoldások tekintetében. A Miskolc Holding energetikai, környezetvédelmi és közmű-szolgáltatási vezérigazgatója, Vécsi György úgy nyilatkozott a Miskolc Televíziónak: „Nagyon büszkék lehetünk a miskolci csapatra. Az a megoldás, amit itt a Kádár-kockára kitaláltak, egyedülálló és ugye mi is próbáljuk használni azokat az innovatív megoldásokat a városon belül is, amiket itt láttunk.”

A világ egyetemeinek energiatudatos építészeti versenyén a szigorú mérések és gyakorlati kipróbálás után születik meg majd a döntés a helyezésekről. A díjakat vasárnap osztják ki. A versenyen a magyar vidék egyik legfontosabb problémájára; a Kádár-kockák átépítésére is megoldás született. A szoláris falu július 28-ig várja a látogatókat Szentendrén.


A Solar Decathlon a világ mára legjelentősebbé vált nemzetközi, egyetemek között megrendezett építőipari innovációs versenye. A kezdeményezés alapvető célja, hogy a fiatalok kreativitására és innovációs képességére építve egyetemi kutató-fejlesztők működjenek együtt ipari partnerekkel, szponzorokkal és olyan innovatív, energiahatékony házakat tervezzenek, amelyek a megújuló energia és a tudatos erőforrás használatra alapozva, fenntarthatóságot demonstráló mintaotthonok lehetnek. A verseny során nemcsak terveket készítenek, hanem az aktuális döntő helyszínén meg is építik a kiválasztásra kerülő pályaműveket. Így a verseny eredményeképpen egy innovatív lakóházakat bemutató „mintaházpark" jön létre Szentendrén, amelyet nemcsak a szakma, de a lakosság is látogathat. A legjobb épületekből hosszútávra tervezett látogatóközpont pedig évente akár 25 ezer érdeklődőt is vonzhat majd.

Minden, versenyre bejutó – egyetemi diákokból és mentoraikból álló – csapat először a saját oktatási intézményének területén építi fel a megtervezett mintaházat, majd a kész építményt a verseny helyszínére szállítják, ahol annak végső összeállítása történik. A csapatok és az általuk épített házaknak egy úgynevezett tízpróbán (decathlon) kell átesniük, melyek lefedik az összes lényeges környezeti, építészeti, társadalmi és piaci szempontot, amelyeknek napjainkban egy modern, fenntartható építészet népszerűsítését célzó versenynek meg kell felelnie.

A magyar rendezés fő szakmai témaként a meglévő épületállomány felújítását célzó megoldásokat emeli ki, és számos új kihívás elé állítja a versenyzőket: e teljesítendő kihívások között lesz a helyi, újrahasznosított anyagok alkalmazása, szoláris elemek magas szintű és esztétikus integrációja, az épületek nyári túlmelegedés elleni védelem megoldása, bioklimatikus tervezés és a természetalapú megoldások alkalmazása, valamint a magas teljesítményű kompozit anyagok használata.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!