Ugrás a tartalomra

A miskolci gentleman, Pressburger Imre előtt tisztelegtek

Létrehozva
A Szentpéteri kapu 3. szám alatt áll az a ház, amelyben Pressburger Imre, azaz Emeric Pressburger, az Oscar-díjas miskolci filmalkotó született. A mindenkori CineFest egyik nosztalgikus programeleme, hogy koszorúkat helyeznek el a házon álló emléktábla alatt.

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál érthető módon büszkén emeli maga elé Pressburger Imrét, aki a város szülöttjeként futott be karriert Hollywoodban és nyert Oscar-díjat is.

Mára hagyományos programelemmé vált, hogy minden évben, a fesztivál ideje alatt megkoszorúzzák a szülőházát díszítő emléktáblát. Idén ez különleges jelentőséggel bírt, hiszen 120 éve született a forgatókönyvíró, rendező és producer, aki már a CineFest felfutása előtt elhelyezte Miskolcot a filmtörténelem világtérképén.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Csütörtökön a főként a fesztivál nemzetközi vendégeiből álló tisztelgőket Bíró Tibor fesztiváligazgató köszöntötte a Szentpéteri kapu 3. szám alatt álló épületnél, majd Báron György filmesztéta és -kritikus mondott pár szót Pressburger Imréről.

Rövid ismertetőjében bevezetőképet adott Emeric Pressburgerről, aki bár Miskolcról származott, a brit filmgyártás meghatározó alakjaként vonult be a történelembe. Felidézte, hogy az ugyancsak Oscar-díjat nyert unokája, Kevin Macdonald néhány évvel ezelőtt ugyanúgy ott állt a miskolci négysávos út szélén és nagyapjára emlékezett.

Kép
Báron György

Pressburger Imre kapcsán úgy fogalmazott a filmesztéta, hogy „Magyarország egy nagyon gazdag nemzet, mert segített a szegény Egyesült Királyságon két kiváló tehetséggel” – utalt a megidézett Pressburger mellett Alexander Kordára, akik a brit filmipar kezdetén, az 1930-as években erőssé tették az amerikai filmgyártás árnyékában eltörpülő szigetországi filmgyártást.

„Mindketten nagyon gyorsan alkalmazkodtak a brit életstílushoz és körülményekhez, majd mindketten tökéletes angol gentlemanekké váltak. Angolabbá, mint maguk az angolok voltak” – idézte meg a két magyar legenda személyiségét Báron György.

Kép

„A különbség köztük az, hogy Korda egy birodalmat épített fel. Ő volt az első és utolsó, amerikai típusú európai filmmogul. Pressburger sosem birodalmat, hanem egy nagyszerű életművet akart építeni” – mondta, majd azzal zárta megemlékező szavait, hogy Pressburger Imre a Magyarországról hozott kreativitásával a mozitörténelem egy új fejezetét hozta létre.

Ezt követően a házon álló emléktábla alatt két koszorút helyeztek el: egyet a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, egyet pedig Miskolc városa nevében – utóbbit Veres Pál polgármester akasztotta fel az épület falára.

Kép
Veres Pál

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.