A Miskolci Szimfonikus Zenekar újévi hangversenye
Január hetedikén rögtön dupla koncerttel kezdenek a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában, délelőtt tizenegy és este hét órától várják a közönséget. Az est dirigense a zenekar művészeti vezetője, Antal Mátyás Liszt Ferenc, Bartók-Pásztory és Príma díjas karmester lesz.
A koncertek háziasszonya pedig a Bartók rádió műsorvezetője, a Muzsikáló reggel című műsor hangja, Becze Szilvia.
Nagyszabású gálakoncertjeik műsorán népszerű polkák, opera áriák és operett slágerek szerepelnek, amelyek tolmácsolásához a műfajok legkiválóbb képviselőit hívják el évről évre.
A nagyon nehéz időszak ellenére mindent megtettek azért, hogy Miskolc egyik legnagyobb kulturális eseménye, az Újévi hangverseny 2023-ban is megörvendeztesse a zenekedvelő közönséget.
A 2023-as repertoárban olyan nagyszerű művészek lesznek a vendégeik a színpadon, mint Tuznik Natália és Sándor Csaba. A látványos táncokat ezúttal a Ködmön Formációs Táncegyüttes szolgáltatja.
Az újévi konceretek előadói:
Vezényel: Antal Mátyás
Közreműködők: Miskolci Szimfonikus Zenekar
Ének: Fischl Mónika, Miroslav Sykora
Szaxofon: Czakó Péter
Tánc: Ködmön Formációs Táncegyüttes
Műsorvezető: Becze Szilvia