Ugrás a tartalomra

A miskolci „zöld agy” a jobb levegőért dolgozik

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. január 29. péntek 12:51
A polgármesteri hivatalban működő iroda munkatársainak fő feladata, hogy elősegítsék a levegőminőség javítását a városban.
Fotó: Végh Csaba

Ökomenedzseri iroda kezdte meg a működését az elmúlt hetekben a miskolci polgármesteri hivatalban. A helyi csapat is része a múlt év folyamán létrejött országos Ökomenedzser Hálózatnak, a résztvevők egyik legfontosabb feladata az érintett településeken a levegőminőségi tervek felülvizsgálata és ezek megvalósításának elősegítése.

- A hálózat HungAIRy LIFE integrált projekt részeként jött létre. A HungAIRy, Magyarország első környezetvédelmi, uniós támogatásból megvalósuló LIFE integrált projektje 2019-ben indult, és feladata, hogy nyolc régiót lefedve, tíz magyar településen a levegőminőség javítását támogassa – mondta el érdeklődésünkre Márton Ádám projektmenedzser.

Az ökomenedzser-hálózatot tehát tíz önkormányzat, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), a Mindennapi Kultúráért Egyesület (AMKE) hozta létre, a Herman Ottó Intézet (HOI) vezetésével.

A létrejött irodák munkatársai koordinátorként működnek, elősegítik a környezetvédelem tudatosítását, támogatják a pályázatok benyújtását, sőt, a projekt egyik célja, hogy szakértőket vonjon be különböző szakterületekről (pl. közlekedés, mezőgazdaság, erdészet, energiaipar, stb.), akik segítik, és szakmai tanáccsal látják el a projektet a teljes időtartama alatt.

- Ezek a kötelező feladatok, mi Miskolcon ezt továbbgondoltuk és a helyi Ökomenedzser Irodát egy szellemi műhelynek, kvázi „zöld agynak” is szántuk. Olyan kis központnak, ahová bárki betérhet tanácsért, vagy ötletelni zöld témákkal kapcsolatban. Összhangban Veres Pál polgármester Nagy-Miskolc programjával, amelyben környezetvédelem ügye kiemelt helyen szerepelt, és a jelenlegi vezetés ezt igyekszik átültetni a mindennapi munkába is – hangsúlyozta Márton Ádám.

Bár az iroda még igen fiatal, eredményeik már vannak: az ő nevükhöz kapcsolódik a nyáron kiosztott közel hatszáz komposztkeret beszerzésének és szétosztásának koordinálása. „A levegő minőségének javításához elengedhetetlen a zöldhulladék-égetés csökkentése, és ennek egyik eszköze a komposztálás, aminek egyébként a városban voltak már hagyományai korábban is” – ezt már Nagy Dezső szakmai vezető mondta el. Az iroda kezdeményezésére, az országos szabályozást megelőzve Miskolc már szeptember 2-vel betiltotta az avar és kerti hulladék égetését.

- Korábban, 2006-tól egy évtizeden át a Városháza segítette, hogy minél többen ismerjék meg a zöldhulladék környezetbarát újrahasznosításának módszerét, vagyis a komposztálást. A projekt részeként tulajdonképpen ezt fejlesztettük tovább, azokkal a társadalmi szervezetekkel, az Ökológiai Intézettel és a Zöld Kapcsolat Egyesülettel együttműködésben, akikkel korábban is együtt dolgoztunk – mondta a szakmai vezető, aki hozzátette, a program folytatódik, terveik szerint komposztkerethez a következő időszakban évente kétszer, tavasszal és ősszel lehet majd hozzájutni.

- Az iroda vállalt feladata a tanácsadási szolgáltatás is – vette vissza a szót Márton Ádám –, ez lehet környezetbarát életviteli praktikákkal, szelektív-hulladékgyűjtéssel, zöldhulladékkal vagy éppen energiahatékonysággal kapcsolatos konzultáció is. Szeretnénk szorosan együttműködni a civilekkel, civil szervezetekkel is, amit tovább segíthet az a tény, hogy közvetlenül a Részvételi Iroda szomszédságában működünk – jelentette ki.

A zöld témákkal kapcsolatos társadalmi szemléletformálás természetesen nem merül ki a komposztkeretek osztásával – tette hozzá Darázs Richárd kommunikációs menedzser. Mint mondta, folyamatosan hasznos tartalommal jelentkeznek a városi médiumokban és a járvány csitulását követően személyesen is jelen lesznek interaktív programokkal a nagyobb helyi eseményeken, rendezvényeken. A Miskolci Egyetemmel közösen weboldalt, mobilapplikációt is indítanak, ahol a városlakók térképes formában városrészi szinten is nyomon követhetik majd a levegő minőségének alakulását.  Az Ökomenedzser Iroda várja a levegőminőséggel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a hungairy@miskolc.hu e-mail címen.

További hírek

Olvasnivaló