Ugrás a tartalomra

Miskolcon is a díszkivilágítás lekapcsolásával tiltakoznak a kormányzati elvonások ellen

Létrehozva
Az erről szóló hírt vasárnap este Facebook-oldalán jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármestere.
Kép
Forrás: Veres Pál Facebook-oldala

- Miskolc is csatlakozik az ország több tucat polgármesterének kezdeményezéséhez, december 23-án 19 órától egy estére lekapcsoljuk a városi a díszkivilágításokat, tiltakozva a kormányzati elvonások ellen, különösen az iparűzési adóbevételek megvágása ellen - jelentette be vasárnap este hivatalos Facebook-oldalán Miskolc első embere.

Veres Pál úgy fogalmazott, mindezt a biztonságos közszolgáltatások megvédése érdekében teszi az önkormányzat.

"Pénz nélkül nem mennek a buszok, nem égnek az utcai lámpák, bezárnak a bölcsődék, megszűnik az idősellátás, nem jön a csapból víz. Miskolc városa szolidaritást vállal minden településsel, aki a kormányzati elvonások miatt nehéz helyzetbe került vagy kerül majd a közeljövőben" - írja.

Ahogyan arról szombaton a minap.hu is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentett be a hétvégén. Ezek egyik  pontja értelmében a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkentik. A 25 ezer fő alatti településeknek a kormány támogatást ad, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át. 

Az intézkedés miatt élesen tiltakozott az önkormányzatok egy része, Karácsony Gergely, a budapesti főpolgármester például az önkormányzatiság kivégzéséről beszélt. Vasárnap a Szabad Városok Szövetsége a Facebook-oldalán jelentette be: közös tiltakozásra hívják azokat a magyar önkormányzatokat, amelyek meg akarják védeni a polgáraiknak nyújtott közszolgáltatásaikat és saját cselekvőképességüket.

- Közösen kell fellépnünk a sötét időket idéző, sötét szándékok miatt meghozott kormánydöntés ellen. A csatlakozó önkormányzatok tiltakozásuk jeléül, a közszolgáltatások védelmében december 23-án 19 órától egy estére lekapcsolják településeiken a díszkivilágításokat. Ezzel fel kívánjuk hívni a településeinken élő polgárok figyelmét az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások fontosságára. Nyomatékosítani kívánjuk követelésünket, hogy a kormány vonja vissza az iparűzési adó megfelezéséről szóló, az önkormányzatok kivégzését jelentő döntését - írta a szövetség.

Ehhez az akcióhoz csatlakozik Miskolc önkormányzata is.
 

Ez is érdekelhet

Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.
Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
Pretoriában hangolt Gaboronéra
MiskolcSport
Atlétika: Simbine Classic, ezüst kategóriás verseny, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.