Pethő Zsolt ismertette: a július 1-je előtt működő összes közszolgáltató mellett eddig 169 céggel írtak alá vállalkozói szerződést, és folyamatban van további 30 megállapodás. Hozzátette, hogy ezek a cégek általában két-három alvállalkozóval dolgoznak, így mintegy 400-600 vállalkozás vesz részt az új hulladékgazdálkodási rendszerben.
A fémek átvételével kapcsolatban elmondta: a MOHU a koncessziós szerződés alapján az EU által előírt 65 százalékos újrahasznosítási arány elérését vállalta, és a koncessziónak része a lakosságnál keletkező fém- és elektronikai hulladék is. Ezeket a hulladékokat jelenleg több mint 100 telephelyen lehet leadni, amivel az egész ország kapacitását lefedték.
Pethő Zsolt úgy fogalmazott: a MOHU a teljes hulladékmennyiség létező legnagyobb újrahasznosításáratörekszik, így dolgozták ki a pénzügyi ösztönző rendszert is. Kiemelte, hogy egy mosógépben nem csak a fémet keresik, mert van benne más újrahasznosítható anyag is, például üveg és különböző műanyagok. Ugyanez vonatkozik az elektronikai hulladékokra vagy a roncsautókra - jelezte.
Györkös Péter, a MOHU anyag- és termékáram vezetője kifejtette: az eddigi tapasztalatok szerint a hulladék elektronikai eszközöknek csak az egyharmadát gyűjtötték be, a gépjárműveknek pedig mintegy 10 százaléka kerül legális bontókba. A koncesszió előtti rendszer arra motiválta a szereplőket, hogy csak az értékes fémrészeket vegyék át, a többi, értéktelenként kezelt rész gyakran illegális hulladékként végezte vagy a közszolgáltatókhoz került - hívta fel a figyelmet. A teljes újrahasznosításhoz új megközelítésre van szükség; az európai uniós célkitűzések teljesítése érdekében szétválasztják a roncsautókat, az elektronikai hulladékokat és a háztartási fémtartalmú eszközöket. Arra törekszenek, hogy ezek bontása környezettudatosan, szabályosan történjen - közölte.
A Mol 35 évre nyerte el a magyarországi hulladékkoncessziót. Július 1-jétől a MOHU Hulladékgazdálkodási Zrt., mint koncessziós társaság végzi a háztartások és a gazdálkodó szervezetek települési hulladékának és a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékekből képződő hulladékának átvételét, gyűjtését, elszállítását és előkezelését, a kereskedelmét és a kezelésre történő átadását, illetve az ezek által érintett hulladékgazdálkodási létesítmények fenntartását, üzemeltetését, fejlesztését.
MOHU: rendben működik az új hulladékgazdálkodási rendszer
Ez is érdekelhet
Miskolcon értékelt Tállai András
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.