Ugrás a tartalomra

Mókusbébiket mentettek

Létrehozva
Három óra leforgása alatt három árván maradt apró mókust mentett meg a Mályi Madármentő Állomás vezetője. Kettőt a Park utcából, egyet pedig Diósgyőr környékéről fogadtak be. Azóta eltelt egy hét, és a kis állatok jól fejlődnek. A tervek szerint nyár elején már új lakhelyüket, Miskolctapolcát is elfoglalhatják.
Kép
Forrás: facebook.com

A madármentőket csütörtökön több helyről riasztották, magára maradt kismókusokhoz. A most megmentett picik két különböző fészekből eshettek ki. Lehoczky Krisztián, a Mályi Természetvédelmi Egyesület elnöke elmondta, mind a három mókus nagyon rossz állapotban érkezett. – Ki voltak hűlve, nem tudni, mióta feküdtek ott, nem tudni, leestek-e. Ráadásul kettőnek az orra is vérzett, tehát valószínű, hogy három-négy métert zuhanhattak valahonnan. Úgyhogy az első pár nap kritikus volt náluk. 

Kép

A kicsik azóta jól vannak és gyorsan fejlődnek. Társaikhoz hasonlóan már most ügyesen kapaszkodnak és nagyon fürgék, igaz, még csak gondozójuk körül. Speciális tápszert kapnak, de az idő előrehaladtával a szilárd táplálékot is kóstolgatják majd. A picik két hónapig még biztos, hogy az állatmentőknél maradnak, utána visszaengedhetik őket a természetbe. Lesz egy elvadítási folyamat, ha már nagyobbak lesznek: kikerülnek egy röpdébe, és ott már nem foglalkoznak velük. Már nem kézből kapják majd az élelmet és nem érintkeznek közvetlenül az emberrel. Így önállósodhatnak.

Kép

Az európai vörös mókusok egyébként Európában és Ázsiában honosak. Átlagosan 4-6 évig élnek és nem alszanak téli álmot. Világszerte védett állatok, így természetvédelmi értékük eléri a 25 ezer forintot.

Kép
Képaláírás a következő volt: Amikor a kismókus evés után még szopizza az ujjad és elalszik a kezedben. Ezekért a pillanatokért érdemes élni.

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.