Ugrás a tartalomra

Most felteheti kérdéseit a Miskolci Ötletmaratonról

Létrehozva
Tájékoztató fórumot tartanak április 19. kedden, 17 órától a Miskolci Ötletmaraton szervezői a Városháza Részvételi Irodájában. A „Minden, amit tudni akartál az Ötletmaratonról” nevű beszélgetés célja megválaszolni a miskolciak bármilyen kérdését a május 6. és 8. közötti főeseménnyel kapcsolatban.

A szervező civilek és az önkormányzat kifejtik, hogy a Miskolci Ötletmaraton – Fesztivál és verseny 48 órában nevű rendezvényük egy új lehetőség az állampolgárok számára, hogy részt vegyenek a demokratikus folyamatokban, kifejthessék elképzeléseiket arról, mitől lehet Miskolc élhetőbb hely.

Kép
kovács kamilla részvételi iroda
Illusztráció; Fotó: Mocsári László

A technológiai világból eredő társadalmi hackathon-formátum érthetően sokakban kérdéseket vet fel, ezeket pedig szeretnék megválaszolni a szervezők. Ezért hirdettek tájékoztató fórumot április 19-re, 17 órától a Részvételi Irodába.

Mint Facebook-eseményükben írják, olyan bizonytalan pontokat járnak majd körül, mint hogy:

- Mi az az ötletmaraton?

- Milyen ötleteket várnak és mi történik majd velük?

- Mit jelent csapattagként részt venni magán az ötletmaratonon?

Emellett arra is buzdítják az érdeklődőket, előzetesen küldjék el kérdéseiket, hogy azokra is megfelelően fel tudjanak készülni.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.