Ugrás a tartalomra

MSZP: miért védik a megyei kórház vezetőit?

MTI/RTL
Utoljára módosítva
2020. január 02. csütörtök 18:26
Gazdasági összefonódást emlegetett az emberi erőforrások minisztere, valamint a Borsod megyei kórház vezetője között Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, azt kérdezve: miért védi Kásler Miklós a "szervkereskedelembe, lopásba és csonkításba keveredett kórház" vezetőit? A kórház vezetése szerint ugyanakkor alaptalanok a vádak, válaszukat a cikk végén olvashatják.

A képviselő emlékeztetett azokra a sajtóhírekre, amelyek a kórház dolgozóinak a miniszterhez írt leveléről számolnak be. A levél alapján, amely szerint engedély nélkül végeznek mesterséges megtermékenyítést a kórházban, és amely a szervkereskedelem gyanúját is felveti, nyomozást rendeltek el - tette hozzá.

Bangóné Borbély Ildikó szerint csalást és több százmillió forintos károkozást is elkövettek a kórházban, mivel az uniós fejlesztési támogatásokat nem megfelelően költötték el, valamint két esetben kórlapot is hamisítottak az intézményben, hogy a károsult betegek elessenek a kártérítés lehetőségétől.

A képviselő elfogadhatatlannak ítélte, hogy az ügyekről a nyomozás érdekére hivatkozva nem kapott választ Kásler Miklóstól. Közölte: az MSZP szerint a nyomozást az segítené, ha a kórház vezetőit felmentenék, mert előfordulhat, hogy bizonyítékokat tüntetnek el, összebeszélnek vagy befolyásolják a tanúkat. A politikus Kásler Miklós közvetlen bizalmasának nevezte Révész János megbízott igazgatót. Azért nem tudja véglegesíteni őt a miniszter a kórház élén, mert nincs megfelelő végzettsége - mondta. Révész Jánost ugyanakkor 2018-ban a több százmilliárd forintos piacról döntő Országos Gyógyszerészeti Intézet ötfős vezető testületbe is delegálta a tárcavezető.

 A képviselő megjegyezte: a testület tagjai máig nem estek át az előírt nemzetbiztonsági átvilágításon.     Beszámolt arról is: Révész Jánosnak az onkológiai szerződéseket felügyelő cége több tízmillió forintos megbízásokat kap, amely szerinte a miniszter tudta nélkül nem lehetséges. Bangóné Borbély Ildikó kérdésre elmondta: havonta mintegy 260 ezer forintot, vagyis a fizetésemelésének összegét fordítja jótékonyságra a képviselői fizetéséből. Hozzátette: az MSZP nemcsak karácsonykor jótékonykodik, hanem rendszeresen és több mint tíz éve segíti a rászorulókat.

A kórház reagálása 

Bangóné Borbély Ildikó, MSZP-s országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatóján alaptalanul rágalmazta az EMMI miniszterét és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórház főigazgatóját – válaszolta az RTL-nek a megyei kórház közleményben.

A szocialista képviselő által említett valamennyi nyomozás a jelenlegi főigazgató regnálása előtti időszakra vonatkozóan indult, így a miniszternek semmi oka nem volt arra, hogy felmentse azt a kórházvezetőt, aki éppen Borsod-Abaúj-Zemplén megye egészségügyi ellátási rendszerének javításán dolgozik. Többek között kormányzati forrásból telepítés alatt áll és néhány héten belül átadásra is kerül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórházban két korszerű lineáris gyorsító, amely megszünteti a térség betegeinek kiszolgáltatottságát egy még 2006-ban megkötött, a kórház és a térség lakói számára is rendkívül előnytelennek bizonyult sugárterápiás szolgáltatási-közreműködői szerződéstől.

Rendkívül furcsa, hogy Bangóné Borbély Ildikó korábban egy szót sem szólt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórházzal kapcsolatban, pedig a nyomozások sok-sok évvel ezelőtti ügyeket vizsgálnak, hanem most vádaskodik, és pont az ellen, aki rendet tesz a kórházban - olvasható a megyei kórház közleményében.

 

További hírek

Olvasnivaló