Ugrás a tartalomra

Nagytakarítás némi hegymenettel: az Avason a sor

Létrehozva
Hejőcsabán vett lendülettel mássza meg Miskolc hegyét a Városgazda mezőnye a hét hátralévő részében.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ki ne tudná, majd' három hete jelentette be Tóth-Szántai József polgármester az egészen november közepéig tartó nagytakarítási programot. Az őszi nagytakarítás akkor a Szinva teraszon kezdődött, de azóta a város számos frekventált közterületét is elérték már a Városgazda munkatársai, melyről többek közt ITT és ITT is írtunk.

Sőt, minap megírtuk: kedden Miskolctapolcán dolgoztak a cég munkatársai, míg szerdán a hejőcsabai háziorvosi rendelő előtti téren tették rendbe a növényzetet, vágták le a füvet, takarították fel a kőburkolatot és a járdát, illetve ültettek virágot. De Hejőcsaba több utcáját is bevonták az október közepén indult, átfogó programba.

Csütörtök reggel már az Avas lábánál tűntek fel a város üzemeltetésével, működtetésével és tisztán tartásával megbízott önkormányzati cég platós autói, megpakolva a már jól ismert kellékekkel és segédeszközökkel, hogy aztán a lejtők fizikai adottságait kiaknázva tisztítsák végig a burkolatot.

Kép
Alavári Zsuzsa önkormányzati képviselő a nagytakarításon / Fotó: Juhász Ákos

A Szentgyörgy út mindkét oldalán dolgozott az erre dedikált állomány: a Fényi Gyula tértől az Avasi Egészségügyi Központig tették rendbe a város emblematikus panelövezetét. Ottjártunkkor az 5-ös számú választókerület önkormányzati képviselője, Alavári Zsuzsa kifejtette: a fűnyírást, a lombtalanítást és az elkorhadt bokrok eltávolítását majd virághagymák ültetése követi az elkövetkező napokban.

Néhány utcasarokkal arrébb Kozma Istvánné, a 6-os számú körzet képviselője azt hangsúlyozta: az elszáradt ágak számos közlekedési nehézséget és balesetveszélyt jelentenek az I-es és II-es ütem lakóinak.

Kép
A leveleket is összeszedték

Csütörtökön és pénteken a Városgazda munkatársai egyébiránt kezelésbe veszik még a 7-es számú (képviselő: Fodor Zoltán) körzetet, így az Avas tetői sportpályát, a Mendikás dűlőt, az Avasi kilátó környékét, a kilátó alatti sétányt és a Horváth-tetői játszóteret is.

Az őszi nagytakarítás további ütemterve:

november 7-8., csütörtök-péntek
Avas kilátó és környéke (7. vk. Fodor Zoltán)
Helyszín: Avas tetői sportpálya, Mendikás dűlő az Avas kilátóig, Avas kilátó környéke, a kilátó alatti sétány, Horváth-tetői játszótér

november 8. és 11., péntek és hétfő
Népkert (8. vk. Kavecsánszki Erzsébet)
Helyszín: Népkert, Országzászló emlékhely, Generali Aréna előtti tér, népkerti buszmegállók

november 11., hétfő
Megyei kórház – Katowice (1. vk. Klinga Dániel)
Helyszín: Szentpéteri kapunál az út mindkét oldala a vármegyei kórház előtt, a két buszmegálló, a Miskolci József Attila Könyvtár környéke, a Kórháztól a Szentpéteri kapu út mindkét oldala a Leventevezér utcáig, Romek Strzalkowski tér

november 12., kedd
Martin-kertváros, Szirma (02. vk. Czinkné Sztán Anikó, 3. vk. Barta Gábor)
Helyszín: Martin-kertváros Központ és környezete (a Kisfaludy Károly utca Franklin Benjámin utca kereszteződése), Szirma (a Miskolci utca és Mohostó utca kereszteződése és környezete)

november 12-13., kedd-szerda
Görömböly (4. vk. Berencsy Sándor Máté)
Helyszín: Görömbölyi Művelődési ház és környéke, Szolártsik tér

november 13., szerda
Pereces (15. vk. Pakusza Zoltán)
Helyszín: Perecesi buszmegállók és környéke, a városrész frekventált része

november 13-14., szerda-csütörtök
Komlóstető (14. vk. Bajusz Gábor)
Helyszín: Komlóstetői Általános Iskola és környéke, Ládi telep út ér környéke

november 14., csütörtök
Lillafüred (18. vk. Bodor Márk)
Helyszín: lillafüredi parkolótól a Palotaszálló felé a park területe, Fazola sétány, Lillafüredi függőkert.

 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.