Ugrás a tartalomra

A Tiszaitól Lillafüredig kitakarítják egész Miskolcot

Létrehozva
Az őszi nagytakarítás csütörtökön a Szinva teraszon kezdődött, és a következő két héten át a város legtöbb frekventált közterületét hasonló módon teszik rendbe.

Preview Image
Rendkívüli őszi nagytakarítás kezdődött Miskolcon - Horváth Csongor képgalériája

Rendkívüli őszi nagytakarítás kezdődött Miskolc utcáin, terein. A munka csütörtök reggel a Szinva teraszon kezdődött, ahol sajtótájékoztatón ismertette Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a program részleteit. Mint mondta, a takarítási akció során két hét alatt városszerte közel harminc, frekventált közterületet takarítanak ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai mintegy ötven dolgozóval és tizenhét munkagéppel, köztük olyanokat, melyeket most először próbálnak ki Miskolcon.

Kép
Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő, Hollósy András és Tóth-Szántai József. Fotók: Horváth Csongor

Hollósy András, Miskolc alpolgármestere kiemelte, Miskolcon korábban még nem volt példa olyan takarítási programra, melynek során egy-egy közterületet egy egységként kezelnek, azaz egyszerre végzik ott el a kertészeti, takarítási és karbantartási munkákat.

– A munka alatt kiemelten fókuszálunk a főutcára és a belvárosi terekre, hiszen azt a kampányban is hangsúlyoztuk, hogy a belvárosnak Miskolc „tiszta szobájának” kell lennie. Ezen kívül természetesen a Tiszai pályaudvartól Lillafüredig számos frekventált közterületet rendbe rakunk, így például az Újgyőri főteret, a Balázs Győző teret vagy a Szent Anna teret is, és természetesen a különálló városrészekre, így Hejőcsabára, Görömbölyre vagy Perecesre is elérnek a Városgazda szakemberei – tette hozzá.

Kép

A takarítási programra visszatérve Kertész Béla, a Városgazda műszaki vezetője az első akcióterület, a Szinva terasz rendbetételének elemeit vette sorra. „Munkatársaim kora reggel kezdtek a kertészeti munkákkal, megmetszették a fákat, bokrokat, kitakarították a virágágyásokat. Ezt követte maga a takarítás, mely során új technológiákat is kipróbáltunk és ezzel párhuzamosan megkezdtük a Szinva medrének takarítását is. Utolsó fázisként pedig az összegyűlt hulladékot szállítjuk majd el” – mondta.

Kép

Csordás László, a polgármester városüzemeltetési tanácsadója végül az „Őszi nagytakarítás a Bükk városában” című programról szólt. „Komplex munkafolyamatról van szó, melyek a városüzemeltetési feladatok meglehetősen széles tárházát foglalja magában a takarítástól, a parkfenntartáson át a karbantartásig. A munkák során speciális, innovatív gépeket is kipróbálunk, ilyen például egy magasnyomású, környezetbarát technológiával működő burkolattisztító gép vagy olyan hulladékszívó berendezés, ami darabos szemét eltakarítására is alkalmas. A program kapcsán azt is vizsgáljuk, hogy hogyan tudjuk ezeket a gépeket használni a napi városüzemeltetési feladatok során” – mondta.

Kép

A tanácsadó kiemelte, a komplex takarítás részeként az akcióterületeken eltüntetik a graffitiket, takarítják az utcabútorokat és teljesen átmossák a villamosmegállókat is. Hozzátette, terveik szerint a mostani nagytakarítást a napi városüzemeltetési feladatokon kívül szezonálisan további hasonló akciók követik majd.

Kép

A városvezetők végül hozzátették azt is: városszerte megkezdődött az útburkolati jelek és gyalogátkelőhelyek felfestése is, és ezt a munkát a Városgazda hajléktalan munkavállalói is segítik. „2015 óta tart az a program, melynek keretén belül fedél nélküli személyeknek adunk lehetőséget arra, hogy visszatérjenek a munka világába. A kezdeményezés egyértelmű sikertörténet, hiszen kilenc év alatt több mint ötven személynek tudtunk segíteni, nekik már ismét van munkájuk és önálló lakásokban, albérletekben élnek. Éppen ezért folytatni kívánjuk a programot és igyekszünk olyan munkát adni számukra, melynek keretein belül értéket teremtenek Miskolcnak és a miskolciaknak” – hangzott el.  

 

Ez is érdekelhet

Avas busz
Hétfőtől máshol állnak meg a buszok az Avason
Miskolc
Több autóbusz-megállóhelyet is áthelyeznek az Avas területén.
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba
Exkluzív kaland a föld alatt Lillafüreden
MiskolcÉletmódSzabadidő
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba vasárnap. Így ünnepelték a barlangok világnapját.
Balázs Győző Református Gimnázium színházi táncos szakának 9. évfolyamos növendékei Európa-bajnok
Európa-bajnokok lettek a miskolci lányok
MiskolcSport
A Balázs Győző Református Gimnázium színházi táncos szakának 9. évfolyamos növendékei Európa-bajnoki címet szereztek a múlt hétvégén Balatonfüreden - adta hírül az iskola.
Lezárult a vizsgálat a miskolci plakátokon megjelent pap ügyében
MiskolcEgyház
Lezárult az Egri Főegyházmegye vizsgálata a Miskolcon plakátokon megjelent, kiskorút érintő vádak ügyében.