Ugrás a tartalomra

Napelemparkot létesítenének Miskolcon

Létrehozva
Előzetes vizsgálatot folytatnak a telepítés lehetőségeivel kapcsolatban. Novemberig várják a különböző észrevételeket a témában.

A kazincbarcikai MC DÉLI SOLAR Kft. kérelmezte a területi környezetvédelmi hatóságnál (B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály - 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) az előzetes vizsgálatot.

Az eljárással kapcsolatos kérelem, a dokumentáció és mellékletei – előzetes egyeztetést követően – november 7-ig megtekinthetőek a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán (Miskolc, Mindszent tér 4. sz.), valamint Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Építési és Környezetvédelmi Osztályán (3525 Miskolc, Városház tér 8. sz.) – ügyfélfogadási időben, továbbá ezen a weboldalon, a BO/32/08492/2021. számon.

A telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére, továbbá a környezeti hatástanulmány tartalmára vonatkozó észrevételeket november 7-ig lehet benyújtani közvetlenül a Környezetvédelmi Hatósághoz.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.