Nem egyszerű klímatudatosságra nevelni a gyerekeket
Napjainkban egyre több figyelmet kap a klímavédelem kérdése, ennek megfelelően növekszik a célirányos intézkedések száma. Miskolc számára is fontos kérdésről van szó, amiről a városi klímastratégia és a kapcsolódó lépések tanúskodnak.
Hétfőn a Polgármesteri Hivatal Dísztermében kezdődött meg F. Nagy Zsuzsanna szakértői előadássorozata, kifejezetten a pedagógusok számára. A közös gondolkodással is kiegészített programot azért hívta életre a Városháza, hogy segítse az óvodás, illetve iskoláskorú gyerekekkel foglalkozó tanítókat a klímatudatosság közvetítésében.
A szemléletformálás egy olyan, fajsúlyos pontja a város klímastratégiájának, amit minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni. Ugyanakkor nem egyszerű a feladat, mert egyrészt meg kell ragadni a gyermekek figyelmét, ugyanakkor a laikus számára sokszor nehezen értelmezhető tudományos információk a pedagógusokon is érthető módon kifognak.
Mindezeket tetőzi a kérdéskör globalitása és a vészjósló jövőképek, amelyeket szintén nem egyszerű úgy átadni az ifjúságnak, hogy az egyén megtalálja a maga egészséges helyét a rendszerben – anélkül, hogy összeroskadna a felelősségtől. F. Nagy Zsuzsanna előadásai ezekben és hasonló kérdésekben nyújtottak támpontokat.
A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Anna Tagóvoda tagintézmény-vezetője, Balogh-Bubenkó Éva szerint hatalmas a családok szerepe a klímatudatos nevelésben. Egyetértett a szakértővel, hogy nagyon nehéz a feladat, hiszen a kisgyermekek „műanyag világban” élnek. A plasztikok veszik őket körül más olyan káros tényezőkkel, amelyek természetesek számukra. Mindenki felelőssége megmutatni nekik a helyes utat.
Varga Andrea alpolgármester nyitotta meg a workshopot, amihez egy ismert, de mindig aktuális mondást idézett fel: „a Földünket nem elődeinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”. Ők pedig sokszor a tőlünk tanult mintákat követik, amelyek – a klímatudatosság esetében – nem megfelelőek.
Nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki felelősséget vállaljon, nézzen szembe azzal, mit tud tenni a környezet védelme érdekében: intézményeknek, hivataloknak, állami szerveknek és az egyéneknek együtt kell működniük. A nap céljaként megjelölte: felfedezni, mit kell tenni annak érdekében, hogy a gyermekek okosabban gondolkodjanak a kérdésről – zárta gondolatait.