Ugrás a tartalomra

Nem mindennapi látvány a toronysisak nélküli Minorita templom

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. május 06. csütörtök 13:14
A műemléktemplom felújítása év elején kezdődött, a munka során az egyházi létesítmény teljesen megújul.
minorita templom, kupola építés,
A látványos munkálatokat sokan megörökítik. | Fotó: Mocsári László

Látványosan nagy tempóban halad a kivitelező a Minorita templom felújításával. Az egyik toronyról az elmúlt napokban teljesen eltűnt a régi sisak, de a másik is körbe van már állványozva, így várhatóan heteken belül az is a múlt ködébe vész. 

Természetesen nem marad azonban fedél nélkül a műemlék templom, az új toronysisakokat február óta készíti a kivitelező a Hősök terén. A nem mindennapi megoldás miatt – a sisakok a templom előtt, a városlakók szeme láttára születnek meg – sokan keresik fel mostanában a teret, fotózzák, fotózkodnak, szelfiznek az újjáépülő templommal. 

Ahogyan arról korábban a minap.hu is beszámolt, a barokk műemléktemplom felújítási terveit tavaly kezdték kidolgozni. A kormányzati támogatással megvalósuló munkát már nem lehetett tovább halogatni, az épület ugyanis balesetveszélyes állapotban volt.

minorita templom, kupola építés,

A kivitelező terve az volt, hogy megmentik az eredeti sisak szerkezetét, hiszen „egy rendkívül érdekes ácsépítmény" az, ami a burkolat alatt található. A műemlékes szakértő és a statikus vizsgálata után azonban kiderült: sajnos olyan rossz állapotban van mindkét toronysisak, hogy nem volt kérdés: szükséges a csere. Ezután döntöttek úgy, a sisakokat nem a magasban, hanem a templom előtt készítik el, és csak a szoknyának a legutolsó részét készítik el fent, a torony tetején.

A Nagyboldogasszony minorita plébániatemplom több mint 870 millió forint kormányzati támogatás segítségével újul meg.  A munkát két ütemben végzik: az első folyamán az új toronysisakokat speciális daruk segítségével emelik majd a helyükre, ez a nyár végére várható.

A felújítás második üteme során már a belső terekben folytatódik majd a munka: ekkor cserélik a teljes elektromos hálózatot, festik ki a szentélyt, és restaurálják a freskókat.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke