Ugrás a tartalomra

Nem szavazza meg a Velünk a Város a polgármester és az alpolgármesterek fizetésemelését

Létrehozva
A döntést velük egyetértésben hozta meg a várost vezető frakció – mondta a Miskolc Televízió Híradójának Simon Gábor.
Kép
Simon Gábor: a Velünk a Város frakció – egyetértésben a polgármesterrel és az alpolgármesterekkel – megvétózza az emelést. | Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Még 2011-ben, a második Orbán-kormány első évében határoztak a települések vezetőinek béreiről, azóta nem történt változás – ezzel magyarázták, hogy 2021 utolsó parlamenti ülésnapján váratlanul – egy kulturális témájú törvénymódosító csomagba „ágyazva” – az Országgyűlés elé került a polgármesterek fizetésének emeléséről szóló fideszes javaslat.

A módosítást a parlament elfogadta, így január 1-jétől emelkedik mások mellett a polgármesterek díjazása is. Mivel az alpolgármesterek illetménye ehhez a bérhez van „kötve” (annak 70-90 százaléka), így az ő fizetésük is magasabb lenne – áll a csütörtöki közgyűlés egyik, tárgyalásra előterjesztett javaslatában.

– Egyetértésben azonban Veres Pál polgármesterrel, valamint Varga Andrea, Szopkó Tibor és Badány Lajos alpolgármesterrel, úgy gondoljuk, hogy Miskolc jelenlegi pénzügyi helyzete alapján nem tudjuk felelősen támogatni a béremeléseket – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak a Velünk a Város frakcióvezetője hétfőn. Simon Gábor azt mondta, a csütörtöki közgyűlésen tehát „nem”-mel fognak szavazni az emelésről szóló előterjesztésre.

– A Fidesz-kormány a választás előtt fél évvel döntött az illetmények növeléséről, ami azonban nem jár a költségvetési források bővülésével. Magyarán azt mondják az önkormányzatoknak, hogy emeljék meg a béreket, de ezek fedezetét csak gazdálkodják ki maguk. Ezt mi nem fogjuk megszavazni.

Simon Gábor kiemelte, nem gondolják azt, hogy az említett tisztviselők ne érdemelnék meg a magasabb bért.

– Megérdemlik, de a milliárdos nagyságrendű kormányzati elvonások mellett nem látjuk, hogyan, miből lehetne ezt a költséget fedezni. Így a kérdés véleményünk szerint nem aktuális – hangoztatta, hozzátéve: ha úgy tetszik, akkor most szembe fognak szegülni egy törvényi kötelezettséggel.

„Azt gondoljuk, szolidárisnak kell lennünk a város összes dolgozójával” – mutatott rá a Velünk a Város frakcióvezetője.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.