Ugrás a tartalomra

Nem várhatott tovább a tetőszigetelés

Létrehozva
Új szigetelést kap a MiProdukt székhelyének teteje. Ez egy évek óta megoldásra váró probléma a beázások miatt. Az utóbbi időszak nagy esőzései még tovább rontottak a helyzeten. A fejlesztés ebben az évben a második volt, hiszen nyáron már kicserélték a varroda lámpáit.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A Miskolc Holding Zrt.-hez tartozó MiProdukt Kft.-nél száznyolcvanhárman dolgoznak, hetven százalékuk megváltozott munkaképességű. Négy tevékenységi kört végeznek: nyomdaipari szolgáltatást és takarítást is vállalnak a varrodájuk és az összeszerelő üzemük mellett, ahol autóipari eszközöket gyártanak szász százalékban megváltozott munkaképességűek. Az utóbbi hónapokban negyvenöt fővel bővült létszámuk. A nyári lámpacsere után most már nem várhatott az új tetőszigetelés sem. Boros Attila ügyvezető elmondta, az egy hónappal ezelőtti heves esőzések után kellemetlen meglepetés fogadta a MiProdukt dolgozóit az épületben.

Kép

– Több helyen is leesett a vakolat a plafonról, raktárak áztak be. Ekkor már dolgoztunk a tetőszigetelés munkálatainak a beszerzésén, ami a rengeteg teendő között első helyen szerepel. Ezt követi majd a beázás miatti sérülések rendbetétele, és később jöhet például a fa nyílászárók cseréje. Csütörtökön kezdte a munkát a vállalkozó, aki az egy réteg betonozás után új szigetelőanyaggal teríti le az 1644 négyzetméter alapterületű lapostetőt, valamint kicseréli az ereszcsatornát is – mondta az ügyvezető, aki hozzátette a beruházás 6,6 millió forintba kerül.

Kép

Júliusban kettőmillió forint értékben kapott új lámpákat a varroda, és szeretnék folytatni a felújításokat, hogy minél jobb körülményeket teremthessenek dolgozóiknak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.