Ugrás a tartalomra

Nemcsak szavaltak, verset mondtak

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. október 20. szerda 17:17
Kilencedik alkalommal rendezte meg a könyvtár a tanulók versmondó versenyét 1956 emlékére. A nyertesek több műsorban is kapnak lehetőséget a fellépésre. A mezőny erős volt a zsűri szerint.
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Szavalás és versmondás – látszólag szinonímái egymásnak, ám akik komolyan foglalkoznak költészettel, irodalommal, a szavalás szót nem szeretik, mert ennek iskolás színezete van. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban tartott megmérettetésről elmondható, hogy több diák inkább verset mondott, mint szavalt. 

Tumikné Csurák Ágnes városi hálózati osztályvezető vette kezébe a szervezési feladatokat. – Ez már a kilencedik alkalom, hogy így is megemlékezünk az 1956-os történelmi eseményekről. Célunk, hogy programjainkkal csatlakozzunk a jeles évfordulóhoz. Korábban csak a középiskolásoknak hirdettük meg a versenyt, ma már azonban egy másik kategóriában általános iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulóit is várjuk – mondta, majd hozzátette, tavaly csak online tudták meghallgatni a szép verseket, amikről bibliográfiát is készítenek a fiataloknak. – Ebben szerepelnek külföldi szezők művei is. Nem választunk kötelező költeményt, azt szeretnénk, hogy a jelentkezők maguk találják meg a hozzájuk legjobban illő verset. Fontos, hogy a költészet közelebb kerüljön a fiatalokhoz – nyilatkozta az osztályvezető.

A zsűri tagjai nehéz helyzetben voltak. – A középiskolásoktól kifejezetten erős mezőnyt láthattunk. Érett és kifinomult gondolkodást tükröztek a versmondások. Bízom abban, hogy ezek a művek nem vesznek el a feledés homályába, és hozzájárulnak a versmondók világnézetének alakításához – mondta Szirbik Bernadett, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, aki a téma miatt nehéznek mondta a gyerekek felkészülését. – Nem egyszerű, hiszen még én sem voltam tanúja az 1956-os eseményeknek, a diákok pedig maximum nagyszüleiktől hallhattak az akkori viszonyokról, hangulatról. Ez nem olyan érzés, ami a mindennapkaikat érinti, pedig a versmondásnál nagyon fontos, hogy mennyire foglalkoztat minket a téma, mennyire tudunk belesimulni a költő gondolataiba, mennyire érzékeljük úgy, mintha a kimondottak a mi szavaink lennének – mondta, majd elárulta, azokat a verseket szereti, ami meghökkent, amikben fricska van.

Püspöki Péter drámapedagógus, a Komlóstetői Református Általános Iskola igazgatója elmondta, voltak olyan előadások, amikor megsűrűsödött a csend. – A helyezetteknél fél pontok döntöttek. Akkor jó egy versmondás, amikor azt érzem, akkor születnek meg a gondolatok – mondta, majd arra biztatta főleg az általános iskolásokat, hogy merjenek szabálytalanok lenni. – Nem szabad megállni a sorok végén, csak ha a szöveg megkívánja. Volt, aki szemtelenül választotta ki a szüneteket, olyan szavak előtt, ahol biztosan nem állunk meg élő beszédben. Ezzel tette izgalmassá a versmondását. Javaslom, olyan verset válasszatok, amitől ti is rezegtek, hiszen ezt fogjátok átadni majd hallgatóságotoknak is – mondta. 

Harmadik zsűritag Tóth Csaba volt, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kulturális és Sport Osztályának osztályvezetője. – Eredetileg történelm tanár is vagyok, ezért a téma közel áll hozzám. Jó látni a fiatalokat, hiszen az '56-os forradalmat is egyetemisták robbantották ki a munkások mellett. Egy versmondásban azt várom, hogy legyen meg az érzelmi átütés, ezt most többször is éreztem. Libabőrös lettem tőle. Sokatok vissza tudta adni az 1956-os forradalom hangulatát – mondta. 

Az egyik általános iskolai versenyző Gombos Judit volt. A Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskolából érkezett a programra. – Csoba Ferenctől A hetes megkésett jelentése című verset hoztam. Utána is olvastam a történetnek, hiszen ez egy Brusznyai Árpád nevű tanárról szól, aki sokakat megmentett és nem hagyta harcolni diákjait. Történelemmel csak amiatt szeretnék foglalkozni, mert pszichológiára készülök, és oda szükséges. De verseket nagyon szeretek tanulni, és könnyebb, mint prózát – mondta.

Egy másik versmondó, Vaszily Gréta a Fráter György Katolikus Gimnázium tanulója. – Bartis Ferenc Utószóját mondtam. Át tudom érezni az '56-os forradalom minden lépését és történését. Igenis joguk volt kiállni a szabadságukért, ha akkor ott lettem volna, én is harcoltam volna – mondta el a középiskolás, akit érdekel a színművészet, de még jobban a jog.

Az első helyezett középiskolást felkérték, hogy november 16-án mondja el Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című versét a József Attila Könyvtárban.

Helyezettek: 

Általános iskola: 

I. Gombos Judit
II. Pastrovics István
III. Kocsis Karola

Középiskola: 

I. Sáry Veronika
II. Polgár Sándor Bendegúz
III. Vaszily Gréta

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!