Ugrás a tartalomra

Nemsoká visszarendeződhet a leomlott lillafüredi támfal 

Létrehozva
Vis maior pályázatot nyújtott be a lillafüredi függőkertben történt támfalomlás helyreállítására az önkormányzat. Őszre már akár rendbe is tehetik azt. 
Kép
Fotók: Horváth Csongor márciusi felvételei

Még március közepén szakadt le egy hatalmas támfalszakasz a függőkert fősétányára. Személyi sérülés ugyan nem történt, az anyagi kár viszont már akkor is tetemesnek nézett ki. A közvetlen élet- és balesetveszély elhárításáról azonnal intézkedett a katasztrófavédelem. Szalagok és kordonok őrzik azóta is a helyszínt.

A lillafüredi függőkertet utoljára 2013-ban újították fel. A több mint kétszázmillió forintos beruházás során megújultak a sétányok, javították a támfalakat, funkciókkal töltötték meg a teraszokat, mindemellett WiFi hálózatot, játszóteret, új bejáratot és két új teraszt is kialakítottak.

A teljes költség több mint harmincmillió forintra rúg – az önkormányzat önrésze ebből valamennyivel meghaladja a kilencmilliós összeget. A vis maior keretébe foglalt támogatást már megkérték, az önkormányzat a közgyűlés jóváhagyását követően nyújtotta be pályázatát a Belügyminisztériumhoz. Az elbírálás egy-két hónapot vehet igénybe, majd a kiviteli terv készítéséhez is nekiláthatnak a szakemberek. Időjárás függvénye, hogy még idén őszre vagy jövő tavaszra állítják azt helyre.

Kép

Az elöregedett, statikailag meggyengült fal kibillenésére sajnos már lehetett számítani: a polgármesteri hivatal Városüzemeltetési és Műszaki Osztály vezetője szerint a közel száz esztendeje szárazon rakott terméskőfal kihordási ideje mintegy ötven év.

Durda Péter megkeresésünkre jelezte továbbá: a közeljövőben egy független szakértő felméri majd, hogy a támfal mely részeiben kell még megelőzésképpen közbeavatkozni. – Az állagmegóvásra azonban már más pályázati forrást kell találnia az önkormányzatnak, vagy önerőből kell megfinanszíroznia azt – húzta alá.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.