Ugrás a tartalomra

Nemzeti orosz rulett, csőre töltött tanárokkal

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2022. szeptember 17. szombat 16:20
Bájer Máté jegyzete.

Oké, voltak rossz tanáraim, persze hogy voltak. Nagy átlagban véve ötből négyet mégis jó szívvel ajánlok (a számok terén olyan ez, mint egy megcsavart fogkrémreklám). Hatévesen engem is benyelt a közoktatás bálnája, hogy aztán, hipp-hopp, közel húsz év gyomortraveling után felköhögjön a felnőtt élet partjainál, a bibliai Miskolc mellett. Tekintve, hogy Sajószentpéterről indultam, nem nevezhető nagy útnak. Spirituális értelemben mégis minimum Magellánnak érzem magam. Mint akit megkerült a Föld. Velem együtt változott meg a világom is.
 
Mondanám, hogy ezen az úton – a bálnás metaforáról térjünk át a hajóallegóriára – én voltam a matróz, aki keserves munkájával vitte célba a bárkát, de nem lenne igaz. Én a hajó voltam, édesanyám a kapitány és a tanárok a matrózok, akik vérrel verítékkel tartottak az úton. Mit hajó? Egy elszabadult Titanic, ami a legénységnek köszönhetően valahogy mégis megúszta a jéghegyet.
 
Fent beszéltünk a rossz tanárokról. Nos, én rossz diák voltam. Ötből négyen tuti nem ajánlanának. Akkor kezdtem érezni, hogy nehéz eset vagyok, amikor anyám külön füzetet pakoltatott be velem általános másodikban, amit a napközis tanárnak minden délután oda kellett adnom, hogy beírja, miképp viselkedtem aznap. Felsőben ez fokozódott: verekedések, nemtanulások, puskázások, minden csínyben bennelevések húzták le az amúgy egész tűrhető átlagomat. Volt egy barátom a lakótelepen. Őt a többi szülő Rettegett Istvánnak nevezte, mégsem tudták eldönteni, melyikünk a rosszabb. Gimiben minden nagyobb léptékbe került. Volt például egy háziversenyünk a barátaimmal: ki tud nagyobb kamuval leigazoltatni egy hiányzást az ofőjével. Az egyik haveromat így rabolta el egyszer a miskolci maffia matekóráról, én pedig így fulladtam bele úszásoktatáson a Selyemréti strand nagymedencéjébe, amit szerencsésen túléltem, de a feltámadáshoz ki kellett hagynom egy dupla angolt. Ezek után jött az egyetem. No comment.
 
Huszonöt évesen kezdtem változni, mára talán a legtöbb vadócságot levetettem. Nehéz út volt, de nekem könnyebb, mint azoknak, akik kísértek. És vannak, akik nem gimiben állnak helyt. A pedagógushelyzetet látva elgondolkodom, mennyivel lett volna hosszabb az utam, ha nem csak ötből egy oktatóm lett volna unott, motiválatlan, érezte volna kevésbé elhivatottnak és inkább alulbecsültnek magát. Szerencsés vagyok, két pályakezdő tanár ismerősöm is van. Ők szokták mondogatni, hogy "anyámnál lakom, Babettával járok, macskám van, és ne tüntessek?" Ilyenkor elgondolkodom, ha képzett szakemberek tömege nem feszít egyet-egyet a vitorlámon a kellő időben, hová jutottam volna? Megfordítom a kérdést: ha a tanárok egy része elhagyja a pályát, vagy rá se lép, akkor mi lesz a nehéz esetekkel? És a könnyűekkel? Egy biztos: minden hiányzó oktató egy-egy újabb golyó a tárban ehhez a nemzeti orosz ruletthez.

(Címlap-GIF: wifflegif.com)

További hírek

Olvasnivaló