Ugrás a tartalomra

Népszerű filmsorozat forgatókönyvírója kapja az idei Múzsa díjat

Létrehozva
Újraéled a miskolci Múzsa díj, 2024-ben az elismerést Búss Gábor Olivér író, dramaturg, újságíró kapja.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A Miskolci Múzsa Díj Alapítványt több, mint két évtizede a miskolci Szinva Net Zrt. hozta létre. Az alapítók köre időközben négy cégre bővült, így az egyedölálló helyi, civil kulturális díjat a Szinva Net Zrt. mellett az Expert Factor Zrt., a Műépítész Kft., és a Telvill Kft. gondozzák. Mellettük számos támogató van jelen, akik munkájukkal, valamint anyagiakkal segítik a Múzsa Díj Alapítvány céljainak elérését. 

A díj alapítói minden évben egy díjat osztanak ki, melyet az a magánszemély, vagy alkotói csapat, esetleg intézmény nyerheti el, aki Miskolc, vagy a régió jó hírét viszi előadói, alkotói munkája által. A Múzsa díj a 2002-es alapítása óta eltelt évek alatt a régió meghatározó díjává nőtte ki magát, a díjazottat méltató gálaest a város egyik kiemelt kulturális eseménye. Az elmúlt több mint másfél évtized alatt különböző művészeti ágak jeles képviselői kapták már meg a Múzsa Díjat: zenészek, énekesek, énekkarok, táncosok, színészek, de volt közöttük festőművész, építész, valamint szobrászművész és humorista is. 

Kép

Korszakalkotó művész kapja a díjat

Legutóbb 2020 januárjában adtak át Múzsa díjat, akkor a Bartók Béla Zene és Táncművészeti Szakgimnázium Jazz Tanszaka kapta az elismerést – mondta el a sajtótájékoztatón Bánszki Attila, a Szinva Net Zrt. vezérigazgatója, a díj alapítója. A világjárvány érintette az alapítvány munkáját is, ezért 2023 év elejéig szünetelt a működésük, azonban ősszel elérkezettnek látták az időt, hogy a díjat ismét életre keltsék. A kuratórium idén immár 19. alkalommal ítéli oda az elismerést – tette hozzá. Búss Gábor Olivér miskolci és ebben a városban kezdődött írói pályafutása. Korábban fotósként, újságíróként dolgozott, először a Déli Hírlapnál, majd az Észak-Magyarországnál. A gyökereit felhasználva dolgozik, a város sokszor megjelenik a munkáiban. Az ismert filmjeiben, színházi darabjaiban föl lehet fedezni olyan figurákat, amelyek egy-egy miskolci karakterhez hasonlítanak – jegyezte meg. A filmes és színházi szakmában Búss Gábor Olivér neve nagyon ismert, korszakalkotó művész, a város és a régió jó hírét viszi tovább az ország számos pontján. 

A humor fontos része a munkáinak 

Amit a legtöbben ismerhetnek és mint forgatókönyvíró jegyez, az az ikonikus Üvegtigris trilógia vagy a Mi kis falunk című sorozat. Kevesebb mozifilmben, inkább több tévé sorozatban dolgozik – mondta Búss Gábor Olivér. Habár több, mint húsz éve már nem Miskolcon él - Szentendrén van az otthona és Budapesten dolgozik - a kötődése megmaradt a városhoz. Felesége is miskolci, így a még itt élő rokonaikhoz gyakran ellátogatnak.  Az, hogy őt választották az idei Múzsa díjasnak, az nagy megtiszteltetés számára, főként azért, mert a szülővárosában teszik ezt – mondta az író, majd hozzáfűzte azt is, hogy neki maga a város a múzsája, hiszen rengeteget merít a mai napig az itt átélt élményekből, a megismert történetekből. 
 

Kép


A Múzsa díj gálaestjét április 13-án, szombaton a Miskolci Nemzeti Színházban tartják, ahol a díjazottat méltató gálaműsor keretében hivatalosan is átadják a rangos elismerést, valamint pódiumbeszélgetéssel is készülnek. 

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.