Ugrás a tartalomra

Nevelőszülőknek szerveztek családi napot az egyetemi körcsarnokban

Létrehozva
A rendezvényen színes programokkal várták az érdeklődőket.
Preview Image
Nevelőszülői Családi Nap Miskolcon - Juhász Ákos képgalériája

Az egyetemi körcsarnok adott otthont szombaton a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Családi Napjának. A rendezvényen változatos programokkal várták a gyermekeket és felnőtteket.

Tamkó Sarolta egyike volt a családi nap vendégeinek. Ő maga 2011 óta nevelőszülő, jelenleg hat gyermeket nevel. Közülük négy kiskorú, egy most tizennyolc éves és egy 22 éves utógondozott nagy lányuk is van. Elmondta, számára a nevelőszülőségnek rengeteg szépsége van.

- Nem könnyű feladat, de bennünk mindig megvolt a kellő elhivatottság és szeretet. Hatalmas élményt ad az, hogy segíthetek ezeknek a gyerekeknek, egyengethetjük az életüket, addig, amíg arra szükség van – mondta el Tamkó Sarolta, aki hozzátette: rendszeresen járnak a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ családi napjaira, legutóbb Debrecenben vettek részt hasonló rendezvényen.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A szombati családi napon rendkívül színes programokkal készültek a szervezők: volt kapura rúgás a DVTK edzőjének közreműködésével, kézműves-sarok, de a kisebbek és nagyobbak megtekinthették és kipróbálhatták a rendőrség járműveit, megszemlélhettek egy tűzoltóautót. Ezeken felül élvezettel figyelték a Premier Alapfokú Művészeti Iskola moderntánc bemutatóját, majd délutáni koncertjét, és a rendezvény legnépszerűbb fellépőjét, Oláh Gergőt is.

Az énekesnek 2019-ben jelent meg Hozzád bújnék című dala, mellyel az örökbefogadás fontosságára hívta fel a figyelmet. Gergő a Miskolc Televíziónak elmondta, ez a téma minden alkalom kiemelten fontos számára, amikor gyermekvédelemmel kapcsolatos rendezvényeken szerepelhet.

- Nekem az a legfontosabb, hogy a dalaimmal üzenjek, adjak az embereknek, és a gyermekvédelmi intézmények programjain, a gyermekek közt mindig érzem, hogy ők másképp fogadják a dalaimat, értik, érzik, mit szeretnék nekik adni – hangsúlyozta.

A Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ közel 2300 gyermeket gondoz, 832 nevelőcsaládjuk van, és 232 szakember dolgozik a családokkal, beleértve a gyermekotthont és a tizenegy lakásotthont is. A miskolci központjukban körülbelül 550-600 gyerekkel foglalkoznak és kétszáz körüli megyei nevelőszülőjük van. Az intézmény fő célja, hogy a gyermekek képessé váljanak a vér szerinti családjukba való visszailleszkedésre, vagy örökbefogadó családba történő beilleszkedésre, az önálló életvitelre. Az intézményvezető elmondása szerint ebben a munkában az általuk szervezett közösségi programok is fontos szerepet kapnak.

Kép

- Éves szinten négy-öt ilyen alkalom van, minden szakmai egységünkben szerveznek családi, vagy gyermeknapokat. Intézményünkön belül tíz nevelőszülői szakmai egység működik, a mostani program két egység összefogásával jöhetett létre – mondta Miklósi Erzsébet.

Az intézményvezető elmondta, évente több tábort is szerveznek a gyermeknek, ahol a zárónapra a nevelőszülőket is meghívják, és minden esztendőben megrendezik a Református Nevelőszülők Országos Találkozót is, melynek idén nyáron Debrecen adott otthont. Karácsonyi rendezvényüket is elkezdték már szervezni, bíznak benne, hogy a járványhelyzet is megengedi majd, hogy megtartsák azt decemberben.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.