Ugrás a tartalomra

Nézőpont: Vissza az életembe

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2023. január 15. vasárnap 17:07
Ha Mikes Kelemennek megengedik, hogy visszatérjen Rodostóból, mit érzett volna, mielőtt átlépi a Magyar Királyság határát? Egy ember, aki hosszú ideig mellőz valamit, amit ismerni vélt, hogyan fogadja a változást? És azt, ha minden marad a régiben, azt hogyan?

Eredetileg egy marveles hasonlattal akartam nyitni. Amerika Kapitány vajon hogy érezte magát, amikor bő ötven évvel később kiszabadult a jég fogságából? Meglepődött azon, hogy mire ment a világ nélküle? Maradjunk mégis Mikes Kelemennél. Róla mégiscsak több utcát neveztek el.

Szóval, Édes Néném, a helyzet az, hogy az utóbbi fél évben beteg voltam. Pontosítva, szinte egész 2021-ben rosszul éreztem magamat, de az elmúlt hat hónapban kiestem a világomból. Műtét, rehabilitáció, komplikáció, utókezelés, hála: ezek határozták meg a tavalyi év második felét. A kérdés azonban mégsem az, hogy mi történt velem. Az pillanatnyilag nem fontos. Sokkal érdekesebb, mi történt a világgal.

Amikor az ember a gyógyulásra koncentrál, gyakran elsiklik az addig megszokott rutin felett. Nem olvas igazán híreket, csak a fontosabbakat futja át, azt is inkább bevett gyakorlatként, mint érdeklődésből. Nálam legalábbis így volt. Nem jár munkába, boltba, tankolni, egyáltalán emberek közé sem. Köré szűkül a kórterem. Amikor végül talpra álltam – összesen két-három hónapot tölthettem ágyban? –, először zavart a szabadságom. Aztán szépen kezdtem felfedezni ismét az életemet. Amit az az ember hagyott rám, aki bement a kórházba.

És, Néném, de furcsa egy élet is volt. Tele számokkal: sárga csekkeken, fizetési bizonylatokon, blokkokon, benzinkutak kijelzőin és persze bankszámlán. Csupa olyan dolog, amikkel a kórházban nem kellett törődnöm. Ezek körül forgott és forog újra a világom. Augusztus után ismét bemenni a boltba, és a saját bőrömön tapasztalni a változást? Megfizethetetlen. Pedig ott a MasterCard, de a rajta tárolt szám nem kompatibilis a kasszák igényeivel. Spórolgatunk.

Emlékszem, amikor 2009-ben megszereztem a jogsit, mindig figyeltem arra, hogy pontos, papírpénzzel kifizethető összegért tankoljak. Ha ügyetlen voltam, meg kellett toldani egy kis apróval azt a két-három ezrest. A legutóbbi tankoláskor meg sem próbáltam ezt a játékot. A számsor darált, mint a félkarú rabló tárcsái. A válságot gyerekkorában láttam, de pár hónap alatt kamasszá cseperedett.

A hírek furcsa mód nem változtak. Se a mondandó, még a hangsúlyok sem nagyon. Se itt, se ott. A hozzászólások sem. Verbális tömegmészárlás, mini nürnbergi per a kommentszekcióban. Őszintén, nem fűlik hozzájuk a fogam. Egy kolléganőm régen azt mondta, a színekért csinálunk mindent: a sárga csekkért és a szép piros rúzsokért. Bár én rúzst nem használok, a színek hiányoznak.

Néném, jelentem, újra itt vagyok. Küldj erőt, hogy jót és jól tudjak csinálni!

 

(Címlapkép: cinemablography.org)

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!