Ugrás a tartalomra

Nyitva hagyott autókra specializálódott

Létrehozva
Őrizetbe vették a rendőrök azt a 23 éves sajókazai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint nyitott autókból tulajdonított el értékeket, illetve autókat is ellopott.
Kép
Fotók: police.hu

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra január 1-jén az esti órákban érkezett bejelentés arról, hogy egy, az Iskola utcán parkoló mikrobuszt a benne felejtett indítókulcs segítségével elloptak. A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a bejelentést követő két órán belül a rendőrök elfogták az autótolvajt és társát. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 22 és 23 éves sajókazai férfiakat, akik beismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését.

Kép

A 23 éves terhelt a nyomozóknak több, korábban általa elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban is részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy lopott egy másik autót is, továbbá kerékpárt, nyitott autókból kéziszerszámokat, pénztárcákat iratokkal és készpénzzel együtt. Így összesen nyolc rendbeli lopás vétség és bűntett, illetve egy-egy rendbeli okirattal visszaélés vétség és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őt folytatólagosan ismét kihallgatták gyanúsítottként a rendőrök.

Kép

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a 23 éves fiatalembert őrizetbe vette, és előterjesztéssel élt letartóztatásának indítványozására az ügyészség felé.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.