Ugrás a tartalomra

Önkéntesek takarították ki a Szinva medrét városszerte 

Cziffra Andrea
Utoljára módosítva
2023. március 18. szombat 16:44
Nagyszabású medertisztítást tartottak szombaton: 150 önkéntes takarította ki a Szinvát teljes hosszában. 

Önkéntesek tisztították meg teljes hosszában a Szinvát szombat délelőtt. Az 5-ös busz lillafüredi végállomásától, a Vasgyáron át és a Tiszain keresztül egészen a Szinva torkolatáig, több szakaszon szabadították meg a szeméttől a patakot. A nagyszabású medertisztítási akciót Serbán Zsolt, a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület elnöke hirdette meg. 

A programra százötven önkéntes jelentkezett, ők a tizenöt szakaszra bontott patak egy-egy részén – a mederben és a patakparton - gyűjtötték össze a hulladékot. A Szinva menti választókerületek önkormányzati képviselői egy-egy szakasz „csapatkapitányaként” vettek részt a munkában, és vállalták azt is, hogy a hulladék elszállításának költségét, amely akár több százezer forint is lehet, közösen kifizetik a képviselői alapjukból. Három szakasz megtisztításához az Egri Főegyházmegye is csatlakozott.

A Miskolc Televíziónak nyilatkozva Serbán Zsolt elmondta, sokan jelentkeztek az akcióra az utolsó pillanatban, így mintegy 150 önkéntes töltötte a szombat délelőttjét szemétszedéssel városszerte. Reményei szerint ennyien akár több mint 30 köbméternyi hulladékot is össze tudnak gyűjteni. 

Mint mondta, azzal, hogy valaki részt vesz egy ilyen akcióban, nem csak a kollektív felelősségvállalás erősödik benne, az élete számos más területére is hatással van. „Rengeteg olyan pozitív hozadéka van egy ilyen szemétszedésnek, amibe bele sem gondolunk”, tette hozzá. 

A Velünk a Város önkormányzati képviselője, Bartha György a 6. szakasz csapatkapitányaként a Hatodik utca hídja és a villamossín közötti területen tisztította meg az illegális hulladéktól a Szinvát. 

- A Szinva Miskolc egyik értéke, élővizünk. A medrét és a környékét sokan sajnos felelőtlenül rendszeresen telerakják szeméttel, pedig lenne lehetőségük a város által üzemeltetett hulladékudvarokba vinni a hulladékot – fogalmazott. Hozzátette, a medertisztítás politikán felüli összefogás: a város, a Szinva és a tiszta környezet mindannyiunknak ugyanolyan fontos. 

Fotók: Horváth Csongor

Deák Bárdos Mihály, a Fidesz önkormányzati képviselője a 7. szakaszon, a Negyedik utca mögötti füves részen, a Vasgyári út hídjáig tisztította a Szinva medrét.  

- A többiek sokkal több szemétre számítottak, én meg azt mondtam, hogy tavaly augusztusban ezt már egyszer megcsináltuk, ennyinek sem kellett volna lennie. Úgy gondolom, mint közéleti szereplőnek, volt élsportolónak, az a feladatom, hogy példát mutassak az embereknek, és ezekben a jótékonysági akciókban részt vegyek. Kérés nélkül is jöttem volna, de miután Serbán Zsolt megkeresett, azonnal csatlakoztam – hangsúlyozta. 

Lavrincz Krisztina civil önkéntesként vett részt a programban. Mint fogalmazott, élhetőbb, tisztább környezetben boldogabban tudunk élni, ezért is döntött úgy, hogy kimegy a Szinva-partra szemetet szedni. - Erre nevelem a gyerekemet is, de a környezetemben is igyekszem hatni az ismerőseimre. Bízom benne, hogy példát tudunk mutatni azoknak, akik szétdobálják a szemetet – nyilatkozta. 

A kezdeményezést a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. is támogatta, egyebek mellett az akció során összegyűjtött hulladék elszállításával.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!