Ugrás a tartalomra

Ötezer forintért négy év szabadságvesztés

Létrehozva
Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság egy helyi férfi bűnösségéről, aki egy játszótéren rabolt.

A bírósági közlemény szerint a vádlott  június 12-én este egy szerencsi játszótéren útonálló módon, pénzt követelve és bántalmazással fenyegetve odalépett a sértetthez, aki megijedt és azt felelte, hogy nincs nála pénz. A vádlott ezután 7.000 forintot vett ki a sértett pulóverének zsebéből, amelyből felszólításra 2.000 forintot visszaadott.

A bíróság a férfit rablás bűntette miatt 4 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős.

Ez is érdekelhet

Cigit kért, de fülhallgatóval távozott
BűnügyMiskolc
Egy fiatalkorú férfi ellen rablás miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség. A vádlott az utcán leszólított kiskorú fiút ököllel az arcán megütötte, és elvette fülhallgatóit.
néhány fonál jelzi csak, hogy volt valami a fákon
Letépték a kötött fatakarókat: a rendőrség fejti majd vissza a fonalat
BűnügyMiskolc
Úgy tűnik, Miskolc fejben még messze van attól, hogy olyan street art alkotások díszítsék a közterületeit, amelyek nincsenek lebetonozva.
Okostelefonok okosba' – százmilliós feketepiaci fogás
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBelföld
Csaknem 100 millió forint értékű iPhone és Samsung Galaxy készüléket próbált elrejteni autójában egy 62 éves ukrán férfi, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei félreállították az M3-as autópályán.
Követte a nénit, majd a nyílt utcán vette el a fülbevalóját Miskolcon
BűnügyMiskolc
Az idős nő kiabálni kezdett, majd azonnal hívta a 112-es segélyhívót.