Ugrás a tartalomra

Pályaív és konyhatitkok

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2022. augusztus 07. vasárnap 12:00
Szabó T. Anna: a házasságom egy szerelmi háromszög, aminek felső sarkában az írás áll.
Szabó T. Anna a miskolci könyvhéten | Fotó: Juhász Ákos

Szabó T. Anna a kortárs magyar irodalom egyik kedvelt, és emellett elismert szerzője – nem mindig jár párban a kettő. Költő, műfordító, nő, feleség – Dragomán Györgyé, aki szintén ismert és elismert regényíró, ők speciel 33 éve párban járnak, hatnak egymás munkáira. Az ötvenes éveibe lépő költőnő, aki egyébként az idei könyvhét miskolci programsorozatát is megnyitotta, lapunknak adott interjújában nemcsak legújabb kötetéről, pályaívről beszélt, vagy a nők lehetőségeiről az irodalomban, de mesélt a férjével való kapcsolatáról, sőt, elárult egy konyhatitkot is.

2000-ben kapott Móricz-díjat, ami a fiatal írók pályakezdését segítő ösztöndíj. Egy évvel később viszont már a József Attila-díj várományosai között szerepelt a neve. Utóbbi a kiemelkedő irodalmi tevékenységért adományozható művészeti középdíj. Nagy ugrás. Mi történt ebben az egy évben?

Igazából nem egy év alatt történt, ami történt, azt hiszem. Az első versemet már gyerekkoromban, Kolozsváron publikáltam. Amikor Magyarországra költöztünk, Fűzfa Balázs irodalomtörténész közölt. Egyébként a férjemet, Dragomán Györgyöt, aki regényeket ír, szintén ő hozta le először, ahogy Jónás Tamást is – kialakult egy szombathelyi irodalmi kör. Úgy gondolom, a befektetett munka abban az évben virágzott leginkább, kezdtek megjelenni a könyveim. Igazából hosszúnak tűnik a két díj közötti út. Nem csak írtam, fordítottam is sokat: a 90-es évek vége egyfajta edzés volt az irodalmi pályára. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, nem az első kötet a legnehezebb. Sok olyan elsőkötetest tudnék felhozni példaként, olyan zseniális tehetségeket, akiknek megjelent egy könyvük, azután viszont elsodorta őket az élet, és nem folytatták az írást. Szerencsés környezet volt számomra Budapest, mert részt tudtam venni a fiatal irodalmárok életében: felváltva jártunk össze Mesterházi Mónikánál és Tóth Krisztinánál. Ennek az irodalmi körnek nem volt neve, de nagyon fontos volt, egymást erősítettük abban, hogy írjunk tovább.

Van, aki erősen hat a munkájára?

Sok ilyen van. Az ember folyamatosan éhes az irodalomra. Nagyon sok dolog érdekel, de ez igazán. Most például József Attilát kezdtem újra olvasni, valamint róla szóló monográfiákat. Biztos vagyok benne, hogy az Elhagy kötetem címadó versét József Attila diktálta: az a ritka pillanat volt, hogy úgy éreztem, valaki kiszól belőlem. Megéri más költőkkel foglalkozni: nem a haszonért kezdi az ember, de tudja, hogy haszna lesz belőle végül.

Mennyire nehéz nőként érvényesülni az irodalomban? Hátrányt jelent egyáltalán?

Régebbi példákkal válaszolnék. Szabó Magda prózát kezdett írni, Nemes Nagy Ágnest a hallgatás évei megtörték, de végig költő maradt. Varga Katalint kevesebben ismerik már költőként: ő írta a Gőgös Gúnár Gedeont és a Mosó Masa Mosodáját. Ő egyszerűen nem tudta olyan formában egyengetni a költői életművét, ahogy szerette volna, így átnyergelt a gyerekirodalomra. Ő fogalmazta meg, hogy amikor ír, akkor a gyermekeivel kéne lennie, amikor viszont a gyerekeivel van, akkor írni vágyik. Ez pedig valós probléma azoknál a költőknél, akik édesanyák is. A magyar irodalomban jellemző, hogy azok hangjára figyelnek fel, akiknek programjuk van, elmondják például, hogy Góg és Magóg fia vagyok én. Akik viszont „csak” szépen csendesen írnak, nem reprezentálják magukat, azoknak nehezebb dolguk van. Régebben kevésbé vállalták ezt a szerepet a nők, így nehezebb volt az érvényesülés is – erre jó példa a József Attila-díjas Hajnal Anna, akit manapság nagyon kevesen ismernek. Mára azonban szerencsére változott a nők irodalmi szerepvállalása.

Nemrégiben jelent meg a kilencedik kötete, Vagyok címmel. Honnan indult és hová jutott ön szerint a lírája?

Megindultam az objektív költészettől, megfenyegetett az elhallgatás, belemásztam a bőbeszédűségbe, eljutottam a személyes líráig. Az első kötetem, A madárlépte hó, illékony anyagú, személytelen, míg az Ár egy barokk kötet, amiben nagy burjánzások vannak, és a túlbeszélés fenyegetése jellemzi. A végén nagyon banális versekkel zár a könyv: ilyet még nem csináltam, de szerettem volna a költői emelkedettség nélküli egyszerűséget is bemutatni.

Most trend az irodalomban eltávolodni a személyes, alanyi lírától. A Vagyok már címében is ellent megy ennek az iránynak. Ez tudatos?

Félig-meddig. Az első kötetem Kormos István Rigó kiált fölöttem könyvének állít emléket: a borítójának mintájára készült az én borítóm is. A mostani kötetemen is egy rigó van, ami kiáltja: vagyok. Nemrégiben kezembe került Kormos István könyve, a címadó versben pedig azt írja, „Rigó kiált fölöttem: voltál!”. Megrendítő, mert nyilván olvastam valamikor, emlékeztem, mégsem volt tudatos, nem gondoltam, hogy ellent fogok mondani Kormos Istvánnak. Tudom, hogy fölöttem is a rigó fog kiáltani, hogy voltam. Addig én kiabálom, hogy vagyok! Aztán már csak a könyvem kiabál majd helyettem.

Önök mennyire hatnak egymásra a férjével?

Nagyon, de az a jó, ha nem látszik. Folyamatosan egymás mellett dolgozunk, én szerkesztem őt, ő engem. A kezdetektől, ami már 33 évet jelent, nagyon szoros a munkakapcsolatunk is. Bele nem írok, de tanácsokat adok. Ő is adott már verssort, állított irányba, de nagyon figyelünk rá, hogy mindkettőnknek meglegyen a saját hangja. Egymást csiszoljuk. Mindig azt mondtam, a miénk tulajdonképp egy szerelmi háromszög, aminek az írás van a tetején.

Dragomán György egyik legutóbbi nagy porverése a Főzős könyv volt, ami ételkészítésről és evésről tartalmaz írásokat. Ön is a főzés szerelmes?

Amióta Gyuri ennyire jól boldogul a konyhában, kevesebb szerep jut nekem. Egy évig mindent kipróbált többször, hogy biztos működik-e. Addig én hátradőltem. Most azonban újra visszatértem a konyhába. Nagyon szeretem az ízeket – nem is a főzést, nem is az evést.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!