Ugrás a tartalomra

Paralimpia 2024 - Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

MTI
Utoljára módosítva
2024. szeptember 06. péntek 15:36
Luterán Petra ezüstérmet szerzett a T47-es kategória távolugró számában pénteken a párizsi paralimpián.
Luterán Petra férjével és edzőjével Luterán Lászlóval / Fotók: MTI, Koszticsák Szilárd

Ezúttal jóval barátságosabb körülmények fogadták a sportolókat az atlétikai versenyek helyszínén, mint egy nappal korábban, amikor zuhogott az eső. Száraz pályán, napsütésben és kissé hűvös időben, de kellemes hőmérsékletben lehetett versenyezni - írta közleményében az MTI. 

A 400 méteren negyedik Luterán Petra (T47) idén világbajnoki bronzérmet szerzett távolban, s a mostani döntőt is jól kezdte. Elsőre 5,63 méterre repült, ezzel az első sorozat után a második helyen állt a három éve, Tokióban harmadik, vb-címvédő ecuadori Kiara Rodriguez mögött. Másodikra 5,53, harmadikra pedig egyéni csúcs, 5,81 következett, így a verseny második felét ezüstérmes pozícióban kezdhette Luterán.

Rodriguez mellett sokáig a kétszeres címvédő, vb-ezüstérmes új-zélandi Anna Grimaldi volt a legnagyobb riválisa, aki a negyedik sorozatban 5,75-öt ugrott. A magyar atléta ekkor és a következő körben sem tudott javítani (5,62; 5,66). Az utolsó sorozat aztán nagy izgalmakat hozott, 5,76-os ugrásával a dán Björk Nörremark bejelentkezett az éremre, s miután Grimaldi belépett, biztossá vált a magyar ezüstérem - számoltak be. 

Luterán aztán az utolsó ugrásával megkoronázta addigi teljesítményét, ugyanis 5,85-tel újabb egyéni rekordot ért el, és megérdemelten ünnepelhette élete első paralimpiai érmét.

A számot paralimpiai rekorddal (6,05) Rodriguez nyerte, aki a mezőnyben egyedüliként tudta átlépni a hatméteres határt.

Luterán Petra ezüstérmes távolugrása

- Nagyon örülök! Egyéni csúcs hatodik ugrásra és második hely, ezt még álmomban sem gondoltam volna - nyilatkozott az MTI-nek a friss ezüstérmes. - Azért jöttem, hogy megjavítsam a legjobbamat és ez ma kétszer is sikerült. Pedig a hatodik sorozatban már eléggé el vagyunk fáradva, én is ezt éreztem magamon, de jó volt a deszkafogás. A többieket nem figyeltem, nem is néztem, hogy mit ugrott az új-zélandi. Az utolsó ugrás után odamentem édesapámhoz, és ő mondta, hogy második lettem. Hatalmas öröm volt! Nagyon sokat adott a jelenléte, mondott instrukciókat is persze, de szerintem ha egy mesét mond, már az is megnyugtatott volna, annyira összeszokott csapat vagyunk.

A tíz éve, a nankingi ifjúsági olimpián magasugrásban negyedik Luterán Petra már abbahagyta a versenyzést, amikor két éve, egy közlekedési balesetben elvesztette a bal alkarját. Ezután kezdett újra atletizálni, és parasportolóként visszatért a pályára. Férjével az Egyesült Államokban él, de a felkészülést tavasz óta Magyarországon végezte edző-édesapja, Luterán László irányításával - részletezték. 

- A távolugrás teljesen más, mint a magas, eddig nem állt annyira a szívemhez közel, de már nagyon élvezem. Egyre jobban kezdek belejönni, a nekifutás egyre jobb, egyre gördülékenyebben megy minden. Lehet, hogy a végén távolugró leszek. De azért a 400-at még megtartjuk! - mondta mosolyogva Luterán Petra, akinek még hátravan a 200 méter, amelyen szintén szeretne egyéni csúcsot futni.

A tanulásban akadályozott szegedi ikerpár, Biacsi Ilona és Bernadett az 1500 méteres síkfutás döntőjében állt rajthoz a Stade de France-ban. A testvérpár tagjai közül Ilona büszkélkedhet a jobb eredményekkel, nyolc éve, Rióban ezüstérmes volt a paralimpián, négyszer pedig - idén is - harmadikként ért célba a vb-n.

Ezúttal egyikük sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, hamar leszakadtak az élbolytól, s végül Ilona hetedik, Bernadett pedig nyolcadik helyen ért célba.

A számot - sorozatban negyedszer - a világcsúcstartó lengyel Barbara Bieganowska-Zajac nyerte - tudtuk meg

Eredmény:

női T47, távolugrás:

1. Kiara Rodriguez (Ecuador) 6,05 m

2. LUTERÁN PETRA 5,85

3. Björk Nörremark (Dánia) 5,76

női T20, 1500 m:

1. Barbara Bieganowska-Zajac (Lengyelország) 4:26.06 p

2. Ljudmila Danilina (Ukrajna) 4:28.40

3. Antonia Keyla da Silva Barros (Brazília) 4:29.40

...7. BIACSI ILONA 4:54.41

8. BIACSI BERNADETT 5:00.12

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!