Ugrás a tartalomra

Pedagógus Szakszervezet: „A gyerekekről esik a legkevesebb szó”

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 11. kedd 12:48
Az iskolások gyerekkorát is féltik a nagy terhelés miatt a pedagógusok. Ez is kiderült azon a fórumon, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete rendezett Miskolcon. A szakemberek szerint egyre nagyobb teher van a tanítók, tanárok és a diákok vállán is, miközben alig jut idő a tudás elmélyítésére.
Fotó: Juhász Ákos

A kevesebb, több lenne

- Nem csökkentek érezhetően a kollégák terhei, a gyerekek is túlterheltek - mondja Béres Ildikó, a PSZ miskolci szervezetének titkára. - A diákok ilyen nagy igénybevétel mellett nem tudnak gyerekek maradni, nincs idejük a játékra. Közben pedig az órán sincs idő arra, hogy a tudást elmélyítsék. Fölösleges azon vitatkozni, hogy mit is olvasnak, amikor a diákok egynegyede funkcionális analfabéta lesz, mert sokkal több gyakorlásra lenne szüksége. Mindenképen bele akarjuk szuszakolni a sok tudást a fejükbe, pedig a kevesebb, több lenne. Amikor én kezdő tanítónő voltam, akkor napi négy órája volt egy elsős gyereknek. Ma már hatodik, hetedik órájuk is van, és nem tudják kezelni azt a mérhetetlen stresszt, ami azért is van, mert minden órán meg kell felelniük.

Kevesek luxusa

- Egy átlag pedagógus 56 órát dolgozik, ez derül ki abból a munkaterhelési kérdőívből, amit most készítettünk – mondja Totyik Tamás, a Pedagógus Szakszervezet alelnöke. Ugyanez vonatkozik természetesen a tanulókra is, ez együtt jelentkezik. Még 2013-ban volt egy drasztikus óraszámemelés, illetve az egésznapos iskolát is kötelezővé tették, viszont ezzel párhuzamosan nem nőtt a pedagóguslétszám, sőt, a főállásúak száma csökkent is. Ez mára komoly feszültségekhez vezetett: olyan magas a munkaterhelés, és ehhez képest annyira alacsony a bér, hogy 4-5 éven belül nagy mértékű működési zavarok lehetnek a közoktatásban. 

A hivatás sem népszerű

Az előzetes adatok alapján úgy tudjuk, hogy a tanítóképzőkbe - az alkalmassági vizsgákra - fele annyi hallgató jelentkezett, mint az előző években. Egy másik nagy probléma is adódik ebből, mert a nyugdíjba vonulókat nem tudják majd pótolni, ennyivel pedig nem csökken a tanulói létszám.  Vagyis keveseknek lesz a luxusa a rendes közoktatás. A legszomorúbb az, hogy a gyerekekről esik a legkevesebb szó, mind a Nemzeti Alaptantervben, mind a munkaterhelés kapcsán - hangsúlyozza Totyik Tamás.

A szakképzésre is figyelni kell

- A tanulóinknak nagyon magas az óraszáma, illetve sok külső, gyakorlati helyen nincsenek meg azok a feltételek, amelyek a színvonalas szakmai képzéshez szükségesek lennének – mondja Górász András, a Szemere Bertalan Szakgimnázium műszaki tanára, aki az érettségi utáni képzésben vesz részt. Szerinte ez a szakmai vizsgák egy részén meg is mutatkozik.

További hírek

Olvasnivaló