Ugrás a tartalomra

A postás csak egyszer csenget

Szántó István
Utoljára módosítva
2020. március 26. csütörtök 15:41
Jó, ha tudják mostanában magam is jelentős összeggel támogatom a távközlési szolgáltató cégeket. Korábban is eleget áldoztam rájuk, de a bezártságomban a kelleténél is többet telefonálok. Szántó István jegyzete.

Barátaimat, ismerőseimet helyben és a világban szinte napi rendszerességgel felcsörgetem. Úgy, mint ahogy ők is engemet. Hinni se mertem volna, hogy ennyire fontosak vagyunk egymásnak, s sosem gondoltam volna egy kényszerű karantén mennyire képes felértékelni a korábban méltatlanul lebecsült emberi kapcsolatokat.

Most a postás csak egyszer csenget. Hosszan, szájmaszkban és kék kesztyűben, s magam is óvatos vagyok.  Csak a saját tollammal írok alá, s a hozott pénzt számlálatlanul fúvóm a legdrágább alkoholos dezodorral. Majd ő is megkérdezi - mint minden telefonos beszélgető társam – meddig tart, meddig tarthat ez az izé, mikor mehetünk ki az utcára úgy, mint régen, mikor sétálhatunk ismét az árubőségben fuldokló bevásárlóközpontokban, lesz-e még a nyáron olyan emlékezetes szalonnasütéses buli, mint amilyen tavaly volt. Megússzuk-e egy szívet lemerítő magas lázzal szövődmények nélkül, és igaz-e, hogy már régen megvan a vírus ellenszere, de a multi gyógyszergyárak még manipulálják a vakcina piaci árát.

A válaszom, jogos szerénységgel, a franc se tudja. Talán a Mindenható, aki előre láthatja, miként birkózunk meg ezzel a láthatatlan ellenséggel. Ha a félelmetesnek tetsző oroszlán az állatok királya, akkor minek nevezzük ezt a szuperkicsinységű kórokozót. Legyen az ismeretlen élővilág császára, amelynek a trónfosztására összefog a világ összes kutatója.

Örök optimista vagyok, még most is. Bár szilveszterkor, amikor összefogózkodva, állva hallgattuk a Himnuszt, többször is megbillent a kezemben a pezsgőskehely. "Balsors, ami régen tép" - ennél rosszat sejtetően löttyent ki a drága nedű. Ez az a pillanat, amikor mindannyiunk fejében megvillan a kétség, vajon mi vár ránk az újévben. Erre a nemzeteken átgázoló egész világot megrendítő sorscsapásra igazán egyikőnk se gondolhatott. Mint ahogyan most se látjuk igazán a kilábalás útját a ránk váró gazdasági krízisből.

Ami viszont különös és elgondolkodtató, hgy több mint egy évtizede a klímaváltozás veszélye foglalkoztatja a világunkat. Ki ostoba hisztinek, ki pedig valós tragédiának látatta a helyzetet. Most úgy tűnik, a sorsunkat vezérlő Mindenható megtette, amit jónak látott. Talán a 24. órában. Leállt a légi közlekedés, visszafogták a szennyező anyagokat kibocsátó nagy gyárak termelését, alig autózunk, nem mérgezzük a levegőt. Vegyük úgy, hogy ez egy égi jel. Miénk a Föld, de a természet leigázására nincs felhatalmazásunk…

(Borítóképünk illusztráció. Fotó: Juhász Ákos)

További hírek

Olvasnivaló

Programok