Ugrás a tartalomra

Publicus: még a fideszesek többsége sem támogatja a főispánokat és a vármegyéket

Létrehozva
Az átnevezésekkel kapcsolatban a Népszava kérésére készült közvéleménykutatás, melynek eredményéből a közvéleménykutató arra jutott: a magyar társadalom kétharmados többsége ellenzi az átnevezéseket. A Parlament ennek ellenére kedd délelőtt megszavazta az Alaptörvény tizenegyedik módosítását.

Tizenöt előterjesztés zárószavazását tartják meg kedden a Parlamentben, köztük a megyék átnevezéséről is szavaznak. A kormány tervei szerint ugyanis a kormánymegbízottakat főispánnak, a megyéket pedig vármegyéknek fogják majd nevezni.

Az átnevezéssel kapcsolatban készített közvélemény-kutatást a Publicus Intézet a Népszavának, ebből pedig az derült ki, hogy még a fideszesek jelentős része is ellenzi, hogy a kormánymegbízottakat átnevezzék főispánokká, a megyéket pedig vármegyékké.

Csak a válaszadók tíz százaléka mondott határozott igent arra, hogy egyetért azzal: a kormánymegbízottakat a jövőben főispánoknak nevezzék. A nagy többség, a megkérdezettek hatvannégy százaléka viszont elutasította az ötletet. A válaszolók tizenhat százaléka szerint ez nem számít: ők gumicsontnak, figyelemelterelésnek tartják a Fidesz elgondolását. Hat százalék nem tudott, vagy nem akart válaszolni.

A Népszava cikkéből kiderül, hogy a kormánymegbízottak átkeresztelését a fideszesek jelentős része is ellenzi. A kormánypártiak közül megközelítőleg kétszer annyian nem értenek egyet a javaslattal, mint ahányan egyetértenek azzal (41, illetve 23 százalék). Az ellenzékiek esetében elsöprő az elutasítottság (93 százalék).

Hasonló arányok jöttek ki akkor is, amikor a megyék átnevezése volt a téma. A Publicus vizsgálata arra jutott: a magyar társadalom kétharmados többsége nem akarja, hogy a kormány visszahozza a vármegyéket.

Címlapképünkön: Magyarország (vár)megyéi

Ez is érdekelhet

Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot
MiskolcGazdaság
Miskolc és a térség ivóvízellátása jelenleg zavartalan.
fotók: Horváth Csongor
A régió kedvenc éttermei egy helyen – érkezik a nyár gasztroeseménye Miskolcon
MiskolcGasztroSzabadidő
Július 4-én ismét a gasztronómiai élményeké és a közös kikapcsolódásé lesz a főszerep a Csengey-kertben.
Vissi Viktória és Éles Vivien, valamint edzőjük, Beregszászi Zsófia. Fotó: magánarchívum
Világbajnok miskolci testépítő hölgyek – így kell ezt csinálni!
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Miskolcról a világ tetejére: két világbajnok fitneszversenyző története.
Forró hétfő – közel 40 fok is lehet ma
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétfőn is marad a rendkívüli hőség, a perzselő napsütésé lesz a főszerep a térségben.