Ugrás a tartalomra

A puding próbája: az első nap a Vörösmarty úti vasúti híd nélkül

Létrehozva
Hétfő reggel személyesen néztük meg, mi a helyzet a lezárt híd lábánál, illetve a javasolt kerülőutakon.

Már hétfő reggel érződött az előző nap délután lezárt a Vörösmarty úti vasúti felüljáró hiánya. Több útszakaszon alakultak ki torlódások, hosszabb kocsisorok, sokak félelmével ellentétben azonban nem omlott össze a város közlekedése.

Munkatársaink a déli tehermentesítő érintett szakaszát (Uitz Béla-Vörösmarty utca), a Soltész-Nagy Kálmán utcát, a József Attilát, a Baross Gábort, és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcát is bejárták, hogy megnézzék, mely útvonalat választják a legtöbben a Szirmát és Martinkertvárost a belvárossal összekötő vasúti híd lezárása után. Fotóriporterünk a híd a Tiszai pályaudvar felé eső végén dolgozott. Tapasztalatai szerint, itt egész reggel élénk volt a forgalom, jóval nagyobb, mint a korábbi időszakban, amin nincs mit csodálkozni: a két érintett városrészből valószínűleg sokan próbálták a pályaudvar felé elérni a várost.

Sokszor alakult ki hosszabb kocsisor a Baross Gábor utcán is, ami még mindig logikus, a Tiszai, Kandó Kálmán tér után erre vezet az út a belváros felé. A Barosstól a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) két kerülőutat javasolt: hétfő reggel mi azt tapasztaltuk, hogy a Bajcsyt sokkal többen részesítették előnyben, mint a József Attilát, éppen azért azon az útvonalon fél nyolc és háromnegyed nyolc körül nagyobb dugók is előfordultak. A rendőrség vélhetően sejtette, hogy ez lesz a "kedvenc” útvonal. A Bajcsy és Soltész-Nagy Kálmán utcák kereszteződésében már a reggeli óráktól jelen voltak és irányították a forgalmat. Talán ennek is köszönhető, hogy ha lassan is, de haladt a kocsisor.

Kép
Fotó: Mocsári László

Kisebb torlódások

A tapasztalatok szerint egyébként azok közül, akik megtehették, valószínűleg sokan döntöttek úgy, hogy korábban, vagy éppen később indulnak útnak. Erről árulkodott legalábbis az, hogy a déli tehermentesítő Vörösmarty utcai szakaszán a szokásokkal ellentétben fél nyolc előtt nem, csak háromnegyed nyolc után alakult ki nagyobb torlódás. Ebben az időszakban egyébként a Soltész-Nagy Kálmán utcán is nagy volt a kocsisor, a Bajcsy-Zsilinszky irányába.
Úgy tűnik, hogy a terelések első napján a Martinkertvárosban és Szirmán élők közül kevesen döntöttek úgy, hogy a Bogáncs utcán át Hejőcsaba felé kerülnek – munkatársak beszámolója alapján legalábbis erre nem volt nagyobb a forgalom, mint átlagos hétköznapon, amikor iskola is van.

Hegedűs Andrea önkormányzati képviselő, aki amellett, hogy a leginkább érintett térség egyharmadának választott képviselője, szirmai lakos is, azt mondta: az első nap jól vizsgázott a terelőútvonal.

 - A korábbi tájékoztatásokban a beruházó és a kivitelező is azt javasolta, hogy negyed órával érdemes korábban indulni. Hétfő reggel ezt magam is kipróbáltam, és nagyjából tényleg ennyi idő kellett ahhoz, hogy a megszokott időben érjem el az úti célomat. Bízunk benne, hogy ez a továbbiakban is így lesz – tette hozzá. 

Ha szükséges, beavatkoznak

A fentieket tapasztalták a NIF szakemberei is – mondta el szerkesztőségünk megkeresésére a cég szóvivője. Kiss Boglárka úgy fogalmazott: korábban minden lehetséges fórumon igyekeztek felhívni a közlekedők figyelmét erre a jelentős változásra.

- Bár némi fennakadás volt, de talán ennek a tájékoztatókampánynak is köszönhető, hogy hatalmas dugók nem alakultak ki. Ami biztos: a következő két három napban még figyelni fogjuk a fogalmat, megnézzük azt, hogy hogyan alakul az elkövetkezendő a továbbiakban ennek a városrésznek a terhelése, és hogyha szükséges, akkor azoknak a tapasztalatoknak megfelelően be fogunk avatkozni – tette hozzá.

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. hétfő reggelről kisebb-nagyobb késésekről számolt be.

Késések azért voltak

- A reggel csúcsidőszakban a közúti forgalom jelentős volt. A 3 és 3A-s autóbuszok közlekedésénél 3-7 perces késéssel lehetett számolni az Y-híd építési munkálatai miatt. A rendőrség segítségével a kiemelt forgalmi csomópontokon gördülékenyen zajlott a közlekedés, ilyenek voltak a Vasúti sorompó, a Tiszai körforgalom, a Bajcsy Zsilinszky és Baross Gábor kereszteződés és Bajcsy Zsilinszky Soltész Nagy Kálmán utca kereszteződése – írták.

A reggeli csúcsforgalmi időszakban – tették hozzá – biztonsági okokból a rendőrség által lezárásra került a Tiszai pályaudvar főépületet és a villamos pályaudvart összekötő gyalogátkelőhely.

„Az MVK Zrt. munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik a közlekedést, szükség esetén gyors megoldást keresve a kialakult forgalmi helyzetre” – zárult közleményük.

 

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.