Ugrás a tartalomra

Remekeltek a borsodi kézművesek

Létrehozva
A "Magyar Kézműves Remek" pályázat megyei díjazottjait idén a világjárvány miatt nem a fővárosban, hanem helyben köszöntötték.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Négy megyei pályázó nyert idén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara "Magyar Kézműves Remek" pályázatán. A pandémia miatt a megyei nyerteseik idén nem országos rendezvény keretében, hanem a területi kamaráknál vehették át a díjakat. Az elismeréseket szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) Szentpáli úti székházában adták át, a rendhagyó eseményen egyúttal nyolc autószerelő is átvette a mesterlevelét. Bihall Tamás elnök az eseményen úgy fogalmazott, a BOKIK számára ünnep ez a nap, hiszen a mesterek tudásával egy új lendület jelenhet meg az ágazatban, a Kézműves Remek díjazottjai pedig kiemelkedő alkotásaikkal tovább öregbítik Borsod-Abaúj-Zemplén hírét. 

Kép

– A kézművesek egy különleges kultúrát képviselnek a kamarán belül, hiszen egy olyan alkotó, kreatív munkát végeznek, amely remekül kiegészíti a szervezet gazdasági-vállalati struktúráját, illeszkedik ahhoz, és igyekszünk megbecsülni őket – tette hozzá az elnök. 

Kovács Attila, a BOKIK kézműipari tagozatának elnöke elmondta: idén közel 120 pályázat érkezett be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Magyar Kézműves Remek” pályázatára, melyből 38 pályázó vette sikeresen az akadályokat. A pályázaton – folytatta – a népművészet, illetve a kézművesség szinte minden területe felsorakozik.

– Megyénk nagyon jól teljesített, hiszen öt pályázónk volt, és ebből négyen elnyerték a kézműves remek díjat. Ez országos viszonylatban is kiemelkedőnek mondható, hiszen több mint a tíz százalékát elhoztuk a díjaknak – tudatta Kovács Attila, aki elmondta: a beérkezett pályaműveket a BOKIK Szentpáli-termében állították ki.

Kép
Mesterleveleket vettek át - Fotó: Juhász Ákos

Autószerelő mesterlevelet vett át: 
Ambrus János
Csallóközi Ákos
Forgács László Máté
Ördög János
Szalánczy György
Szarka Norbert
Varga Tamás 
Varga Zsolt 

Kép
A "Magyar Kézműves Remek" pályázat megyei díjazottjai - Fotó: Juhász Ákos

Magyar Kézműves Remek díj, megyei díjazottak:
Juhász János késkészítő (Lórencz kések)
Kiss Zoltán Péterné Pető Anna mézeskalácsos (Mézeskalács, mint szerelmi jelkép)
Lévai József népi iparművész fafaragó (Diósgyőri fatálak)
Merényi József népi iparművész fafaragó, ("Ősi székely himnusz” pásztorfurulya)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.