Ugrás a tartalomra

Részvételi költségvetés - elindult a szavazás, közel félszáz ötlet közül választhatunk

Létrehozva
November 1-jén megkezdődött a 2023-as Miskolci Részvételi Költségvetés szavazási fázisa, amelyen egészen december 31-ig formálhatnak véleményt a miskolciak.
Kép
Részvételi kitelepülés, bal szélen Kovács Kamilla részvételei referens. | Minap-archív fotó: Mocsári László

Összesen 125 ötletet nyújtottak be idén a miskolciak, közülük végül 45-re lehet szavazni. A miskolci önkormányzat vállalása, hogy a legtöbb szavazatot kapó ötleteket 15 millió forintos értékig megvalósítja.

Az idei miskolci részvételi költségvetés az egyik legizgalmasabb szakaszához érkezett azzal, hogy a miskolciak szavazatukon keresztül dönthetnek a keretösszeg elköltéséről.

A városháza sajtóosztálya által csütörtökön kiadott közlemény felidézi: hosszú és megfontolt út vezetett idáig, hiszen az ötletelés fázisa június 1-jén indult. Az eltelt idő alatt beérkezett 125 ötlet, amelyeket megvalósíthatósági szempontból átvizsgáltak a polgármesteri hivatal szakosztályai. A szakemberek egyúttal költségbecsléssel is ellátták az elképzeléseket, ezek is visszaköszönnek a szavazás során.

Ezt követően a miskolci önkéntesekből álló Részvételi Tanács tagjai tovább dolgoztak az ötleteken, majd végül 45-öt jelöltek ki a szakemberek segítségével, amelyek eljutottak a szavazási fázisba.

Így érkeztünk el november 1-jéhez, a szavazás pedig elindult, ITT érhető el.

Kovács Kamilla, az önkormányzat civil részvételi referense elmondta, idén is három témában várták az ötleteket. Ezek: Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc és Közös tereink. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is a „zöld” elképzelések bizonyultak a legnépszerűbbnek.

Példaként megemlítette, hogy több ötlet a cigarettacsikkeket állította valamilyen formában célkeresztjébe, emellett a kerékpáros kultúrát fejlesztő, illetve a biztonságos közlekedést elősegítő tervekből is több érkezett be. A referens arra is kitért, hogy népszerűek voltak a kulturális innovációk.

Összegzésként Kovács Kamilla elmondta, a miskolci polgárok bölcsessége idén is visszaköszönt az ötletelési fázis során, hiszen a legtöbb elképzelés hasznosnak és megvalósíthatónak bizonyult, amelyek egy élhetőbb város kialakítását szolgálják.

Az idei részvételi költségvetés szavazási fázisa december 31-éig tart. Fontos változás a 2022-es lebonyolításhoz képest, hogy már nem kategóriánként 15-15-15 ötletből áll össze a lista, hanem a 45 elképzelésen belül nincsen limitálva, melyik témához mennyi ötlet tartozik.

Ez is érdekelhet

Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.
Leköszönt Miskolc alpolgármestere, itt folytatja
Miskolc
Hollósy Andrásnak a város polgármestere megköszönte a munkáját.