Több mint kéttucatnyi retró busz látható szombaton Hatvanban a Volánbusz Retró Nap elnevezésű rendezvényen - közölte a közúti közlekedési társaság.
A Volánbusz Zrt. közleményében hangsúlyozta, az egynapos esemény fő attrakciója egy 1968-ban, magyar mérnökök tervei alapján készült emeletes busz, amelyet először láthat a nagyközönség.
A társaság idézi Pafféri Zoltánt, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki a rendezvény megnyitóján elmondta, a 2018-ban elindított járműfiatalítási programjuknak köszönhetően csaknem 1800 új és újszerű busz állt, illetve áll forgalomba, idén pedig további ezer - köztük elektromos és sűrített földgázzal üzemelő - jármű beszerzését tervezik.
Ennek eredményeként az év végéig a teljes autóbusz-állomány 45 százaléka újulhat meg, a flotta átlagéletkora pedig 8 évre csökkenhet - tette hozzá a vállalat vezetője.
Retrobuszokat állítottak ki Hatvanban
Ez is érdekelhet
A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.