Ugrás a tartalomra

„Rezsi-reality”-t hirdetett, és valós számlákon keresztül magyarázza el a rezsi drágulását a borsodi polgármester

Létrehozva
Vilcsek Ernő szerint a kormány bagatellizálja a rezsicsökkentés csökkentésének hatását, azt pedig hazugságnak nevezte, hogy a lakosság negyedét sem érinti a drágulás.

Egy személyes, sajtónyilvános konzultációra hívta a jákfalvaiakat Vilcsek Ernő csütörtök délutánra a polgármesteri hivatalba, ahová a helyiek bevihették a korábbi gáz- és villanyszámláikat, amelyek alapján segítettek kiszámolni, hogy mire számíthatnak rezsiszámlák tekintetében ezután.

Az 500 fős faluban ugyanis a lakók többsége számára egyelőre még nehezen érthető, hogy pontosan mit jelent a drágulás, pedig fontos lenne, hogy mihamarabb szembesüljenek ezzel - vélekedett a polgármester.

Az esemény előtt Vilcsek a Telexnek azt mondta, a jákfalvaiak egyszerű emberek, nem mennek ki tüntetni, nem utazgatnak ilyesmi miatt a nagyvárosba, de fontos lenne, hogy az ő nehézségeik is megjelenjenek a médiában. Ezért tette sajtónyilvánossá a Rezsi-realitynek elnevezett konzultációt, illetve ezért buzdít országos összefogásra a Facebook-oldalán. Arról azonban egyelőre nem tud Vilcsek, hogy más települések polgármesterei szándékoznának csatlakozni a kezdeményezéséhez.

Ez is érdekelhet

Él és virul a miskolci könnyűzene – tehetségkutatón taroltak a helyi fiatalok
MiskolcKultúraSzabadidő
A Tisztakosz első helyezést ért el a 13. Helyfoglaló Tehetségkutató miskolci döntőjén, míg a Lies zenekar énekes-gitárosa, Buksa Bálint különdíjjal térhetett haza. A verseny újabb lehetőségeket nyithat meg a két miskolci formáció előtt.
Az Avas mellett a belvárosban és Miskolc számos pontján dolgoznak az utakon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Véleményező munkacsoport jön létre az új miskolci jegyző kiválasztásához
Miskolc
A csoport létrehozását a polgármester kezdeményezte.