A temesvári református lelkész, Tőkés László jogtalan kilakoltatása és védelme miatti tiltakozás, majd spontán szerveződő tüntetés pillanatok alatt rendszerellenes felkeléssé, majd forradalommá nőtte ki magát. December 15-én indult a világ figyelmét rögtön felkeltő eseménysorozat, melynek harmadik estéjén, 17-én - amikor Ceausescu a rendőrség és a Securitate egységei mellett a hadsereget is bevetette - a megtorlás jegyében már halottak hevertek Temesvár utcáin. Napról napra, sőt óráról órára figyeltük a Ceausescu tömeg előtti beszéde után (december 21-én) már Bukarestre is kiterjedő eseményeket, az összefogó, egyre nagyobbá duzzadó embertömeg ellen elkövetett brutális kegyetlenségekről, megtorlásról szóló híreket. 22-én az egész országban rendkívüli állapotot hirdettek, és amikor déli 12 órakor a rádióban bemondták, hogy a magyarok azonnali segélyszállítmányt indítanak Temesvárra, Miskolcon felpörögtek az események.

A Hazafias Népfront Megyei és Városi Bizottsága azonnali akcióba kezdett a Vöröskereszt segítségével, és addig nem látott példátlan összefogás alakult ki. Gyakorlatilag pár óra alatt élelmiszerekkel és orvosi segélycsomagokkal indulásra készen álltak a csapat nagy útra vállalkozó fiatalemberei. Égtek a vonalak az irodában. Azonnali tehergépkocsi szerzés a Növényvédő Állomásról, ami máskülönben könnyen ment, miután a cég gépkocsivezetője, akinek felesége a Népfront egyik munkatársaként nyakig benne volt a szervezésben, azonnal vállalta a lehetetlennek tűnő küldetést. A Volántól is sikerült kikérni egy kamiont, amelynek emődi sofőrje ugyan csupán egy-két órája érkezett meg egy nagy külföldi útról, egy pillanatig nem hezitált, kész volt holtfáradtan is elindulni az aradi határátkelő felé, ahogyan a Vöröskereszt orvosokkal teli személyautója is. Mindeközben folyt a már Miskolcra átmenekült erdélyiek felkutatása, hogy sikerüljön kapcsolatba lépni „otthon maradt” nagyváradiakkal, akik a határzáron való reménybeli átjutás után kint is segítenek a tájékozódásban, a szállítmány megfelelő helyre juttatásában.

Miután a népfrontosok folyamatosan segítettek az áttelepültek hivatalos okmányainak intézésében, hamar sikerült találni egy kontaktot. Hát hogyne sikerült volna, az ottaniak alig várták már a pillanatot, hogy végre meginduljon külföldről a segítség. Romániai kapcsolat is kipipálva. Egy-egy telefonhívás a miskolci Megyei Kórház igazgatójának, a Mezőkövesdi Kórház Belgyógyászati Osztályának, aztán a szintén kövesdi Reuma Kórháznak. Mindenki azonnal ugrott, mindenki forradalmi lázban égett, mindenki részt akart venni valahogy a nemes ügy gyors előrehaladásának segítésében. Maradjunk azonban a növényvédős autónál, amely - mint később kiderült - egyedüliként tudott átjutni az ártándi határátkelőn. A gépkocsivezető megejt egy búcsúhívást régi jóbarátjának. Csak annyit mond: -„Indulok Nagyváradra egy segélyszállítmánnyal.” – „Hol vagy? Megyek én is.” - jön a válasz. A felhívott bajtársnak még a feleségét sem volt ideje értesíteni. Később ebből - diplomatikusan fogalmazva - hatalmas kalamajka lett, de hát feladat van… Közben felkerül az autóra egy nagy vöröskeresztes molinó, a HNF feliratú nemzeti zászló szintén. Kész! Indulhat a menet a forradalmi városba. Még egy gyors búcsúzás a Hazafias Népfront vezetőjétől - akinek aggódó szemében könnyek gyűlnek, a segítőkében, feleségében nem különben. Mindenki tisztában van azzal, hogy lehet, hogy nem jönnek többé haza…

17.00 óra BAZ Megyei Kórház Miskolc Katona Zoltán igazgató szignózta a gyógyszerlistát, férfiak, nők vadul pakolták a csomagokat. Aztán a vadonatúj, ingyen rendelkezésre állított Zsukkal irány a vologdai Shell benzinkút, ahol tankolás közben a vöröskeresztes jelzés és nemzeti zászló láttán meghatódva a kutasok azonnal nekiestek a még gyári védőviasz eltávolításának a szélvédőről. Persze ingyen. Még fel is pakolták az urakat enni- és innivalóval. Csak úgy. Összefogás van!

19.00-21.00 Mezőkövesd Két kórház, lázas pakolás, adminisztráció, vállveregetés, indulás. Miután a miskolci gépkocsivezető, Sándor egész életében az országutakat járta, már van egy extra előny, legalább minden egyes telefonfülkét ismer. Lehet a Népfront miskolci bázisára telefonálni, jelenteni. Miskolcról is jön az infó: rendben van a túloldali kapcsolat, egy Dacia gépkocsi fogja majd várni egy elhagyatott nagyváradi benzinkútnál az elszánt férfiakat! Persze a határon valahogy majd át kell jutni. És onnan telefonálni is. Izgalmas lesz. Mindehhez hozzájön, hogy hatalmas zúzmarás köd van, de mi ez ahhoz képest, ami egy hete zajlik Romániában.

Este 10 óra után már Tiszafüred környékén jár az autó. Egy megállás még Berettyóújfalunál, az ottani MDF irodánál, ahol majdnem véget is ér a kaland, miután az ottaniak közlik, hogy átveszik a teljes szállítmányt és ők intézik a továbbiakat. Azt már nem. Nem azért vágtak neki az útnak. Egy odaérkező férfi hatvan palack vérrel a kombijában várakozik, de bevallja, hogy fél, nem akarja kockáztatni az életét. Palackok át a Zsukba, irány a közeli határ! A népfrontosok türelmetlenül várják az éjszakában a legfontosabb hívást, az izgalom az egekben.

24.00 Ártánd Menni fog, a magyar oldal sima ügy. A román félen azonban kiszállítják, végigmérik az utasokat, és nagyon nem ajánlják az átkelést. Ekkor ugyan Vasile Milea védelmi miniszter öngyilkossága után az irányításra felkért Stanculescu tábornok már csak színleg teljesítette a diktátor kéréseit, és a hadsereg kezdett átállni a felkelők oldalára, de a hatalmas zűrzavarban, hírzárlatban sokan azt sem tudták, hogy ki kivel van, ki kiben bízhat. Szóval román oldal. Csak egyetlen telefonhívásra lenne szükség. „Hát arról szó sem lehet!” - mondja határozottan a határőr, miközben kacsint. Szétnéz, majd a pult alól elővesz egy készüléket. Minden rendben, érkezik a Dacia.

A miskolci irodában izgulók végre mehetnek haza. Azért, hogy otthon tovább izguljanak. A túloldalon a lepusztult vidék éjszakai képe a hatalmas szegénységről árulkodik, helikopterek köröznek az égen, fénycsóvák vizslatják a terepet, lövöldözés hallatszik. Az egyre közeledő helikopter rotorjának hangjára gyorsan leparkolnak egy út menti tujasor mögé. Aztán ugrás az árokba. Huh, ez megvolt. Elmúlt a veszély, sőt megvan a Dacia is a nagyváradi családdal, akik először a lakásukra invitálják az Istenként fogadott magyar segítőiket. A lakásban 15 Celsius fokot mutat a hőmérő, azt mondják, ott ennyi a normális fűtés, meleg víz is csak reggel és este van egy rövid időre. Alapvetően kevéske az ennivaló, de a kis csapat érkezésének hírére a szomszédok is hozzáadták a magukét. Van meleg ital, de még (átfagyást kezelendő) lábmasszázs is! Hihetetlen hogyan lesz egy ilyen mészárlás idején egy pillanat alatt is igaz barát egy idegenből. Összefogás.

Éjjel 1-2 óra Ideje tovább indulni Nagyvárad főterére, ahol hatalmas a tömeg, forradalmi a hangulat. Mindenhol betört ablakok, kirakatok, Ceausescu képeket tipornak a földön, sokan újságot osztogatnak. A vöröskeresztes autó láttán mindenki ujjongásban tör ki, kézfogások, vállveregetések. És a lényeg, a nagyváradi kórház főorvosa átvette a segélyszállítmányt! Vissza Margitka néniék lakásába, ahol a napfelkeltére és egy friss újságra várva egy kis beszélgetést és pihenést követően már készülhetnek a magyarok a visszaútra.

Reggel 6 óra Indulás Haza, meg sem kell állni a határnál. Túlélték. Ők igen. Közben a rádió bemondja, hogy a miskolciakkal egy időben Hódmezővásárhelyről induló másik autó sofőrjét, egy taxist Temesváron lelőttek… Farkas Sándor és Szigeti György teljesítették a feladatot, majd még a délelőtt folyamán a Miskolci Televízió riporterének is rendelkezésére álltak. Vagy dőltek a fáradtságtól? Az adrenalin azért még kitartott. Megcsinálták, hogy aztán Kürti püspök úr kérésére egy sokkal nyugodtabb napon, a forradalom lezárása után, 29.-én több autó és kamion felvezetőjeként Szatmárnémetibe vigyék a következő adag segélyszállítmányt…