Ugrás a tartalomra

Ruhaadomány érkezett a symphoniásoknak

Létrehozva
Jelentős ruhaadomány érkezett a Symphonia Alapítvány iskolájába péntek délután. A tanulónak az újbudai Domokos Pál Péter Általános Iskola diákjai és tanárai gyűjtöttek adományt.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A szatyrokban és zsákokban rengeteg cipő, kabát és pulóver érkezett a miskolci iskolába. Az adományt a Demokratikus Koalíció újbudai önkormányzati képviselő hozta el.

Varga Gergő, a Miskolc Televíziónak felidézte: egy hónappal ezelőtt tett látogatást Újbuda önkormányzata és szociális intézményei Miskolcra – a fővárosi és borsodi intézmények közötti kapcsolat a szakmai út során alakult ki.

A Symphonia Alapfokú Művészeti Iskolában hátrányos helyzetű gyerekek művészeti nevelésével foglalkoznak. A zenekari együttműködések során olyan együttműködési képességeket sajátítanak el a gyerekek, amelyet felnőttként bármilyen szakterületen és szakmában tudnak hasznosítani – erről már az iskola vasgyári telephelyének munkacsoport - és koordinációs vezetője nyilatkozott stábunknak.

Kép


Virág Csaba elmondta: húsz telephelyen mintegy 2400-an tanulnak náluk országszerte. A vasgyári telephelyükön, egyben az iskola székhelyén 238, szinte kizárólag hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű, főként lyukóvölgyi, vasgyári és avasi növendék jár. 

Hozzátette: a téli időszakban rengeteg kabátra, általában cipőre és jobb minőségű ruhaneműkre van szükségük, hiszen a családok anyagi helyzete egyáltalán nem engedi meg, hogy jó minőségű ruhákat vegyenek meg a kicsiknek.  Egy téli szezonban csaknem száz kabátot és cipőt osztanak ki a gyerekek számára.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.