Ugrás a tartalomra

Ruházati boltban ütlegelte feleségét a miskolci férfi

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 12. kedd 08:56
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt.

A vádirat szerint a vádlott 2020. február hónap végén vitába keveredett feleségével, ami haragos viszonyt eredményezett. Másnap a reggeli órákban a vádlott felesége közös kiskorú gyermekükkel egy miskolci ruházati boltba ment vásárolni, azonban az időközben leittasodott vádlott utánuk ment, és az üzletben hangosan veszekedni kezdtek. Kölcsönösen szidalmazták egymást, miközben a vádlott feleségét több alkalommal meglökte, tenyérrel fejen ütötte, és a nála lévő mobiltelefonnal megpróbálta megdobni, de nem találta el.

A vádlott erőszakosságát látva, az üzletvezető beavatkozott és felszólította a házaspárt, hogy hagyják el a helyiséget, ekkor viszont a vádlott őt is szidalmazni kezdte, de végül önként távozott, majd a rendőri intézkedésnek is alávetette magát.

A vádlott felesége a bántalmazás következtében orvosilag értékelhető sérüléseket nem szenvedett.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott.

További hírek

Olvasnivaló